l1
l2


 

Rovanpera minden idők legfiatalabb rali bajnoka

Október 26.
Minden idők legfiatalabb rali bajnokát köszönthették Lettországban az elmúlt hétvégén. Kalle Rovanpera mindössze 16 éves, de Skoda Fabia R5-ösével mégsem talált legyőzőre a lett bajnokságban. Fiatal kora ellenére sok helyen még nem is vezethetne a finn, de navigátorával sikeresen összedolgozva hiba nélkül vettek minden akadályt.

Kalle Rovanpera mindössze 16 éves, és már most nagy sikerre tett szert ralis berkekben. A finn srác szemtelenül fiatal kora miatt közúton még nem vezethetne, navigátora, Risto Pietilainen segítségével azonban minden gyorsra el tudtak jutni – szabályszegés nélkül. A különleges sport szabályozások miatt a letteknél egyébként kivitelezhető, hogy kiskorúak a gyorsasági szakaszokon megmutathassák tudásukat.

Kalle sorsa kiskorában megpecsételődött, hiszen apukája, Harri Rovanpera már szinte kitaposta az utat, aki a Peugeot és Mitsubishi csapatánál is aktívan tevékenykedett éveken át. WRC-s pályafutását 2005-ben fejezte be, melynek eredménye egy győzelem és 15 dobogós hely. Harri a fiát már nyolc éve „oktatja”, a kezdeti lépéseket Finnországban tették meg a befagyott tavakon való autókázással. Kalle Skodáját egyébként az a TGS csapat futtatta, akinek irányítója a szintén VB-s tapasztalatokat szerzett Toni Gardemeister.

"Távolabbi célom az, hogy ott lehessek a világbajnokság mezőnyében, melyet lépésről lépésre szeretnék előkészíteni." - mondta Kalle, aki egyes hírek szerint már a Toyota Yaris WRC 2017-es autóját is kipróbálhatta. "Borzasztóan elégedett vagyok azzal, amit elértem. Természetesen nem egyedül értem ezt el - apukám mellett hatalmas köszönettel tartozom navigátoromnak és a Pirelli-nek, akik kiváló abroncsokkal láttak el a futamokon."

A Pirelli nem véletlenül állt egyébként Kalle Rovanpera mellé - az olasz gumiabroncs gyár mindig is nagy figyelmet fordított a fiatal tehetségek felfedezésére, ezt bizonyítja a WRC Akadémiában való részvétel is, ahonnan Ott Tanak vagy éppen Craig Breen indult.

Lara