l1
l2


 

Hadik vezet a Mecsek Rallyn

Október 8.
Az első nap hét gyorsaságija után Hadik András áll az élen az 50. Mecsek Rallyn, a miskolci pilóta mögött egy hattagú Mitsubishi konvoj következik, másodikként Velenczei Ádám, harmadikként Vincze Ferenc fordulhat.

A jubileumi verseny résztvevői három pályát vehettek birtokba a rali első napján, egy 2 kilométeres RallyShow névre keresztelt közönségcsalogató pálya mellett Zobákon és Trefort pusztán fordult meg a mezőny.

A rajtot a kassai futamgyőzelemtől fűtött ifjabb Tóth János csípte el a legjobban, szakaszgyőzelmével elfoglalta az első helyet, az ezt követő két klasszikuson azonban Hadik András pillanatai következtek. A miskolci pilóta Zobákon autózott egy abszolút időt, amivel az összetettben is átvette a vezetést, amit a nap végéig már nem is engedett ki a keze közül. Trefort pusztán is Hadik volt a leggyorsabb, majd a kör végén a bajnok, Herczig Norbert is feliratkozott a szakasz győztesek közé az Octavia WRC-vel.

A második körben már minden pálya csak egy-egy alkalommal szerepelt a programban, a sötétben pedig Hadik már nem tűrt ellentmondást, valamennyi gyorson övé lett a legjobb idő, amivel a nap végére valamivel több mint 10 másodperces előnyre tett szert.

A mecseki pályák igazán feküdtek a Mitsubishinek, hiszen Hadik mögött nem kevesebb, mint hat Lancer következik. A második helyen, szorosan Hadik mögött Velenczei Ádám zárta a napot, a harmadik helyről pedig Vincze Ferenc várja a folytatást.

A napot még az élen kezdő ifjabb Tóth János a nap utolsó előtti szakaszán egy bukás után a verseny feladására kényszerült, a bajnoki címmel a zsebében örömautózást bemutató Herczig Norbert az abszolút nyolcadik helyen zárta a napot.

A Historic mezőnyben Wirtmann Ferenc dominált, aki a hazai pálya előnyét élvezve két svéd párost utasított maga mögé, Christofer Storang MK1-es Escortja 16,2, Stefan Helin Asconaja 26,6 másodperccel lemaradva követik a második-harmadik helyen.

Az ORC-ben Gyarmati Ariel volt a leggyorsabb, azonban tetemes előnyre ő sem tudott szert tenni a pénteki napon, Hevesi István 12,9 másodperces hátránnyal szorult a második helyre, Domonkos László viszont már tőlük kissé leszakadva érkezik a harmadik helyen.

Az 50. Új HÁZ Centrum Léta-Ker Kft. Mecsek Rallye ORB állása az 1. nap végén:
1. Hadik András/Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 32:56.5
2. Velenczei Ádám/Farnadi Ágnes, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 +11.4
3. Vincze Ferenc/Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 +29.7
4. Matics Mihály/Zejda Viktória, Mitsubishi Lancer Evo IX RS +41.6
5. Balogh János/Holczer Dániel, Mitsubishi Lancer Evo IX +42.5
6. Spitzmüller Csaba/Béres László, Mitsubishi Lancer Evo X +1:01.4
7. Rongits Attila/Hannus László, Mitsubishi Lancer Evo IX RS +1:05.7
8. Ollé Sándor/Czakó-Budai Annamária, Ford Fiesta S2000 +1:07.6
9. Herczig Norbert/Bacigal Igor, Skoda Octavia WRC +1:09.4
10. Ranga Péter/Czakó Janek, Skoda Fabia R5 +1:10.5...

Fri