l1
l2


 

Al Attiyah duplázott a Marokkó Rallyn

Október 3.
Nasser Al-Attiyah folytatja menetelését Marokkóban, a katari a prolog után az első szelektíven is remekelt Mikko Hirvonen előtt egy perccel érkezett a célba. A harmadik időt a 3008-as Peugeot futotta Sainz vezetésével, aki az összetettben is befoglalta a dobogó legalsó fokát. Fazekas a kamionosok között a negyedik, Kovács Miki közvetlenül mögötte zárta a napot.

Egy 70 és egy 50 kilométeres szakasszal, a Seaside névre keresztelt útvonallal kezdtek be a 2016-os Marokkó rali résztvevői hétfőn. Az összességében 120 kilométeres versenytávot leggyorsabban a Toyota Hilux Overdrive párosa, Nasser Al-Attiyah és Mathieu Baumel teljesítette. A Toyota szinte gond nélkül repült végig a hétfői részen. Másodikként Mikko Hirvonen érkezik, aki ugyan ott lohol a katari nyakán, de 13 másodperces vasárnapi hátrányát közel egy perccel növelte.

A futam egyik legnagyobb érdekességét Carlos Sainz vonultatja fel, aki a debütáló 3008-as Peugeot-tal a vasárnapi prológon egy negyedik idővel kezdett be, ma pedig már harmadikként intették le 120 kilométer után. Csapattársa, a Dakar-győztes típussal, a 2008-as DKR-rel versenyző Cyril Despres már nem volt ilyen szerencsés - a francia versenyző bukott, de navigátorával együtt szerencsésen megúszták az esetet.
A spanyol Sainz mögött honfitársa, Joan Roma érkezik egy Toyotával, míg a top5-be Yazeed Al-Rajhi verekedte be magát Minijével.

A motorosoknál Toby Price ezúttal is hozta a kötelezőt - az ausztrál KTM-es kicsivel több, mint egy perces előnnyel várja a keddi folytatást az argentin Kevin Benavides előtt. Somfai Mátyás a quadosokkal szépen halad - a magyar versenyzőt e kategória 47. helyén jegyzik.

A kamionosok között az Open csoportban két magyar triónk is a top5-ben végzett az első versenynapot követően - Fazekas Károly/Czakány Péter/Bognár József az összetettbeli negyedik, közvetlen mögöttük pedig a Kovács/Ács/Czeglédi hármas érkezik.

A 2016-os Marokkó rali állása a hétfői versenynapot követően: AUTÓ
1. AL ATTIYAH Nasser/BAUMEL Matthieu TOYOTA 1:29:59                             
2. HIRVONEN Mikko/PERIN Michel MINI +1:07
3. SAINZ Carlos/CRUZ Lucas PEUGEOT +1:46
4. ROMA Joan/HARO Alex TOYOTA +2:38           
5. AL RAJHI Yazeed/GOTTSCHALK Timo MINI +4:32           
6. VAN LOON Erik/ROSEGAAR Wouter TOYOTA +5:02           
7. TERRANOVA Orlando/FIUZA Paolo MINI +5:33           
8. VASILYEV Vladimir/ZHILTSOV Konstantin MINI +5:55           
9. PRZYGONSKI Jakub/COLSOUL Tom MINI +6:33           
10. AL QASSIMI Shk khalid/PANSERI Xavier PEUGEOT +9:49

MOTOR/QUAD
1. PRICE Toby, KTM 1:36:16                             
2. BENAVIDES Kevin, HONDA +1:06
3. SUNDERLAND Sam, KTM +1:34           
4. BRABEC Ricky,  HONDA +2:53
5. GONCALVES Paulo, HONDA +3:18
47. SOMFAI Mátyas, KTM +33:54

OPEN
1. LAVIEILLE Christian/GARCIN Jean-pierre, TOYOTA 1:49:27
2. ROTSAERT Steven/DENDOOVEN Dirk/CHRISTIAEN Joeri win, MAN +4:37
3. COMMAGNAC Yannick/LAVERGNE Hervé SMG +8:40
4. FAZEKAS Károly/CZAKANY Péter/BOGNÁR József, SCANIA +10:45
5. KOVÁCS Miklós/ÁCS László/CZEGLÉDI Péter, SCANIA +17:03

Lara