l1
l2


 

2022-ig maradna a Volkswagen

Szeptember 28.
Még három évig biztosan aktív tagja lesz a Rali Világbajnokságnak a Volkswagen Motorsport, azonban a jövő bebiztosítását sohasem korai elkezdeni. Ezt a nézetet vallja a németek újdonsült vezetője, Sven Smeets is, aki jelen állás szerint 2022-ig szeretné meghosszabbítani a csapat részvételét a sorozatban.

A német együttes 2019-ig egészen biztosan részese lesz a VB-nek, a napokban azonban elkezdték tovább gondolni a dolgot – úgy vélik, még egy jó három évet ráhúzhatnak erre a tervezetre. A sorozatban való folyamatos részvétel lehetőségét 2014-ben tisztázták, ekkor ’19-ig biztosították be magukat, de mivel már szinte a félidőnél járnak, jónak látják továbbgondolni a szerepléseket, melyet jelen állás szerint szintén három autóval terveznének.

Sven Smeets, aki nemrég váltotta le a Forma1-be távozó Jost Capitot, azt nyilatkozta: "Soha nem gond korábban elkezdeni a dolgokat. Jost már megkezdte a stratégiát a VW-nél, hogy 2019 után is maradhasson a márka, viszont távozásával ez a projekt kicsit leült. Úgy gondolom, hogy az a előkészületek alapján nem lenne felelőtlenség, ha még egy három évvel kalkulálnánk 2022-ig. Persze sok mindent figyelembe kell venni, ugyanis ha 2020-ban jön egy komolyabb homologizációs szabály, akkor megint másképp kell hozzáállnunk a dolgokhoz."

A Volkswagen Polo WRC 2013-ban érkezett meg a Rali Világbajnokságra, azóta pedig Sebastien Ogier és Julien Ingrassia jóvoltából legyőzhetetlen a csapat. A francia páros negyedik bajnoki címét zsebelheti be az idén – akár a soron következő Korzika ralin már ünnepelhetnek, ha a versenytársak pontjai is kedvezően alakulnak.

Lara