l1
l2


 

Több Európán kívüli futam lehet a Rally VB-n

Szeptember 28.
Újabb lehetőségek merültek fel a Rali Világbajnokság helyszíneivel kapcsolatosan. Kína törlése miatt az idei tizenhárom helyett 12 futamosra csökkent, ellenére az illetékesek úgy vélik, hogy több országot kellene bevonni a rali vérkeringésébe - Európán kívül.

Az idei évadban a résztvevők tizenhárom rajthoz állással kalkulálhattak még a szezon első felében, azonban a szeptember elejére kiírt kínai megmérettetés végül sztornózva lett az időjárási körülmények miatt. Jelen pillanatban pedig úgy tűnik, hogy a jövő évben sem lesz nagy változás, hiszen Kína 2017-ben is kiírásra kerülhet a törlés ellenére.

Ugyan szeretnének az illetékesek minél több ázsiai futamot, a FIA és a WRC megállapodása szerint tizennégynél semmiképpen nem terveznének több versenyt az elkövetkezendő években. Mindezek mellett pedig a FIA rali igazgatója, Jarmo Mahonen azt is elkezdte vizsgálni, mi lenne, ha nem három naposak lennének az események 350 versenykilométerrel, hanem másfél naposak 250-es távval. Ezt persze az esetben fontolnák át jobban, ha több VB-t szeretnének sűríteni 12 hónapra.  

"Ez lehetne az egyik módja annak, hogy több verseny legyen egy évben." - mondta Mahonen. "Hogy ezt kilogikázzuk és átlássuk tisztán, kell még pár év. Ha azonban több ázsiai, tengerentúli futamot szeretnénk, akkor néhány európai állomást törölnünk kell."

Mahonen még azt is egy esetnek tartja, hogy több országot vonnának be a szervezésbe, akik évenként forognának. Kína törlésével az egyetlen ázsiai-csendes-óceáni futam az évadzáró ausztrál rali lesz. A visszatérők között egyébként szívesen ott lenne Új-Zéland számos más ázsiai ország mellett. "Túlzásokba sem szabad esnünk - nagyon sok a jelentkező. Új-Zéland, Japán, Kína, Malajzia, Korea és Ausztrália is szeretné vendégül látni a Világbajnokságot, ennyi országot azonban már nem tudunk kiszolgálni. Nekik egy jó lehetőség lenne az évenkénti forgatás."

Lara