l1
l2


 

Hat autóval támad a Hyundai a Korzika Rallyn

Szeptember 25.
Három i20 WRC-vel és három R5-össel vág neki a Hyundai az október első hétvégéjén megrendezésre kerülő Korzika ralinak. A királykategória versenyzői minél több pontot szeretnének összegyűjteni, hiszen a konstruktőri bajnokságban jelen pillanatban a második helyen állnak - 55 ponttal elmaradva a háromszoros világbajnok Volkswagen-től.

Versenyképes és eredményes hétvégében bízva készül a Hyundai Motorsport a jövő hétvégi rali világbajnokság tízedik fordulójára. A Korzika ralin a márka három új generációs WRC-t és három új generációs i20 R5-öst küld harcba. Ez utóbbi fejlesztés első ízben debütál majd a világbajnokság mezőnyében.

A csapat élvezte az eddigi futamokat, ami nem véletlen, hiszen több kisebb kudarc mellett azért akadtak győzelmek is. Argentínában és Szardínián nem talált legyőzőre, továbbá öt dobogós helynek köszönhetően jelen pillanatban határozottan uralja a konstruktőri bajnokság második helyét. A dobogó második és harmadik fokán Monte Carloban, Svédországban, Lengyelországban és Németországban osztoztak – ez utóbbi futamon mind a két pozíciót sikeresen befoglalták.

A német rali egyik dobogós párosa, Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul a 3-as, Dani Sordo és Marc Martí a 4-es, míg Hayden Paddon és John Kennard a 20-as rajtszámmal és a Mobis Rally Team támogatásával rajtol majd el szeptembet 30-án a szigeten.

A Korzika rali egyébként 2008 óta aktív tagja a világbajnokság mentrendjének, azonban tavaly a tervezetet kénytelenek voltak megváltoztatni a szervezők. A heves esőzések és az időjárás viszontagságai miatt két szakasz törlésre került, így a versenykilométer jelentősen megcsappant. Az idei évben tanulva a 2015-ös szezonból, a helyszínek tekintetében több változtatás történt, bízva abban, hogy az időjárás nem szólhat bele a kiélezett küzdelmekbe. Egészen pontosan 70%-ban újulnak meg a gyorsasági szakaszok, és 20%-kal több kilométert jelent majd ez a párosoknak. A menetrend egyébként 10 részt rejt – mely a Mexikó rali után az évad második leghosszabb futamát jelenti.

Michel Nandan, a Hyundai Motorsport vezetője: "Most egy hosszabb szünetünk volt az elmaradt kínai futam miatt, így bőven rákészülhettünk a számunkra különlegesnek számító korzikai megmérettetésre. Természetesen izgatottan várjuk a három új generációs WRC-nk rajthoz állását, de fél szemünk a WRC2-esek kategóriájára is figyelni fog, hiszen ott is három autónk lesz, akik debütálásra készülnek. Ez egy nagyon fontos hétvége lesz, ugyanis egy olyan modell versenyképességét nézhetjük majd meg, mely a privát csapatok számára is elérhető."

Neuville és Gilsoul egy versenyképes ritmust vett fel az elmúlt futamokon. A júniusi szardíniai versenyt megnyerte a belga páros, és jelenleg az összetettbeli negyedik helyen mozgolódnak a ponttáblán.

Thierry Neuville ( # 3 Új generációs i20 WRC): "Szeretem Korzikát! Különleges futam ez a számomra, hiszen amikor az IRC fénykorát élte, megnyertem a sziget eseményt. Tavaly egy másik történet volt, az időjárás rendesen közbeszólt. Idén volt néhány erős eredményünk, melyet természetesen ezúttal is szeretnénk folytatni. Bízom benne, hogy ezúttal sem változik meg a véleményem a Korzika raliról."

Dani Sordo és Marc Martí a német második hely után reményekkel telve utaznak a szigetre. A spanyol duó továbbra is szeretne a dobogós helyekért és a győzelemért harcolni.

Dani Sordo (# 4 Új Generációs i20 WRC): "Nagyon fontos momentum volt, hogy a németeknél dobogóra állhattunk. Voltak idén jó eredményeink, de elég gyakran kicsúsztunk a legjobb 3-ból, és kifejezetten jól jött, hogy a csapat hazájában sikerült ügyeskednünk. Bevallom őszintén, hogy a hazainak számító spanyol futamot várom a legjobban, de előtte még versenyzünk egyet Korzikán. Szeretem ezt a szigetet, és bízom benne, hogy újból átélhetem a dobogón való ünneplést."

Hayden Paddon tavaly a top5-ben fejezte be a korzikai megmérettést. Idén navigátorával, John Kennard-dal a jobbján továbbra is az aszfalton való javulás a cél.

Hayden Paddon (# 20 Új Generációs i20 WRC): "A Korzika rali egy igazán szép történelemre tekint vissza. Ez az úgynevezett 10.000 kanyar versenye, de a valóságban sokkal több a kanyaroknál. Vezetési szempontból komoly koncentrációt jelent, hiszen kanyargós szűk részeken teljesítjük a kilométereket. Tavaly nagyon komoly esőzések voltak, és ezt figyelembe véve nem is volt rossz az akkori ötödik hely. Szeretném megmutatni, hogy fejlődtem aszfalton, és még előrébb végezni, mint 2015-ben."

Lara