l1
l2


 

Célegyenesébe érkezett a Hyundai 2017-es autójának fejlesztése

Szeptember 19.
Utolsó fázisához érkezett a Hyundai i20 WRC 2017-es változatának tesztelése. Az alzenauiak a januári Monte Carlo ralin rajthoz szeretnék állítani legújabb fejlesztésüket, ennek fényében pedig nem pihenhetnek – a héten egy négy napos vizsgálatot iktattak be, melyet Spanyolországban teljesítenek

A Hyundai az idei szezonban nagyon belehúzott, több projekten is dolgozik. A fejlesztések nem ütik egymást, hiszen külön csapat követi figyelemmel az i20 R5-ös alakulását, míg egy másik brigád az i20 WRC formálásán dolgozik. A kőkemény, öt hónapos fejlesztési munka most a csúcspontra érkezik – a srácok a murva beállítások mellett a legújabb aerodinamikai elemekre is külön figyelmet fordítanak a Spanyolországban eltöltött négy nap alatt az i20 WRC esetében.

A gyakorlati tesztelések egyébként már áprilisban elkezdődtek, és mostanra érzik úgy a mérnökök és a versenyzők is, hogy már csak apró simításokon kell átesnie a legújabb WRC-nek ahhoz, hogy a mezőny egyik legeredményesebb modellje lehessen. Az első lépéseket Kevin Abbring tette meg, és amikor a Hyundai tesztpilótája úgy érezte, hogy jó az autó, átadta helyét Dani Sordo-nak és Hayden Paddon-nak. Thierry Neuville egyelőre még nem vezette a 2017-es fejlesztést.

Lara