l1
l2


yS

 

Visszatérnek a B csoportos autók a Rally VB-re

Augusztus 12.
A rali fénykorába csöppenhetünk vissza a világbajnokság október végi futamának köszönhetően, ahol olyan csodákat láthatunk majd, melyet már 30 éve kivontak a "forgalomból" - a mai nagy WRC-k mellett a legendás B-csoportos autók is rajthoz állnak a Wales Ralin.

A rendezvényen jól szemügyre vehetjük majd a szuperautókat a néző barát Cholmondeley Castle gyorsaságin, mely október 29-én, a szombati versenynapot zárja majd le. A B-Csoportos autókkal kapcsolatos kezdeményezés nem véletlenül esett az idei megmérettetésre – utoljára 1986 novemberében láthatták a britek e remekműveket, miután a bizottság kivonta e kategória autóit a versenyzésből a sorozatos balesetekre és biztonsági okokra hivatkozva.

A fénykorban olyan gépezetek száguldoztak keresztül a brit erdőkön, mint a Lancia Delta S4-esek, a Peugeot 205 T16-osok vagy éppen az MG Metro 6R4-esek, melyeket Juha Kankkunen, Markku Alen, Stig Blomqvist, Malcolm Wilson vagy éppen Timo Salonen irányított. Idén e motorok újból felbőghetnek, melyeket a nézők a WRC-k után néhány órával láthatnak majd végiggurulni a brit erdők övezte szakaszokon.

"Ezek a szörnyetegek óriási hatással voltak a nézőkre három évtizeddel ezelőtt. A kategória sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mai napig számon vannak tartva a B-csoportos autók." - mondta el a Wales rali igazgatója, Ben Taylor. "Legtöbbjük utoljára a brit ralin tűnt fel 1986-ban, így ez egy nagyszerű lehetőség most nekünk, hogy extra különlegességet vigyünk az októberi futamra."

Lara