l1
l2


 

A Citroen Portugáliában folytatta a 2017-es WRC fejlesztését

Május 16.
Három héttel a színre lépés után a Citroen Racing Portugália déli részén folytatta a munkát a C3 WRC Protoval. Meeke és Lefebvre négynapos teszten nyüstölte a vadonatúj autót, melynek fejlesztésébe enged most némi bepillantást a csapat műszaki igazgatója.  

Az első, franciaországi tesztet követően a csapat elhagyta otthonát és mivel Portugáliában ismét versenybe szálltak, néhány nappal hamarabb becsomagoltak és Portugália déli részén folytatta a 2017-es szezonra épülő Citroen C3 WRC prototípusának tesztelését. A csapat számára igazán hasznos volt a kirándulás, hiszen többfajta időjárási körülmény között, esőben, jégesőben, ködben és persze napsütésben is hasznos tapasztalatokat gyűjthettek.

"Nagyon elégedettek voltunk a változó időjárással, hiszen az ilyen változatos körülmények között még több beállítást próbálhattunk ki és például azt is megtapasztalhattuk, miként viselkedik a karosszéria, amikor feltöltődik sárral." - kezdte értékelését Laurent Fregosi a csapat műszaki igazgatója. "A teszt alatt több célt is kitűztünk magunk elé. Nyilvánvalóan szerettük volna látni egyes alkatrészek megbízhatóságát. Minden egyes szekció után fejlegyeztük az eredményeket, de középpontba került az autó teljesítménye és a pilóták kényelme is."

Fregosi nem ma kezdte a csapatnál, több mint 20 éve, 1995-től dolgozik a Citroen Racingnél, ahol kezdetben részt vett a dakaros ZX fejlesztésében, majd állandó résztvevője volt a Xsara Kit-Carral induló rali programnak.

"Nagyon megnyugtató, hogy a WRC autó jelentősebb gondok nélkül abszolválta ezt a két durva talajú hosszú tesztet, valamint nagy elismerés mindazok számára, akik több mint egy éve dolgoznak ezen a projekten. ”Mint mindig most is úgy kezdtük a munkát az FIA idevető szabályait összevetettük a márka marketing céljával, majd miután kiválasztattuk az alapmodellt letöltöttük a CAD adatokat annak érdekében, hogy meghatározzuk a főbb alkatrészek, a motor, a hajtás, az üzemanyagtank vagy pótkerék elhelyezését. Ezek után kezdődhetett a bukóketrec tervezése és a legénység elhelyezése.

Ezt követően a kezdeti rajzok alapján minden egyes osztály munkához látott. "A megközelítés mindig ugyanaz, strapabíró és könnyű alkatrészeket tervezni, miközben hallgatólagosan szeretnénk letolni az autó súlypontját. A legénység a mérnökök és a szerelők is megteszik javaslataikat, hiszen például azt is tudnunk kell, milyen könnyen lehet eltávolítani egyes alkatrészeket, melyek egy-egy szerviz alatt cserélni kellhet.

Ahogy mindig úgy most is összevetjük ezeket az rallysport legfelsőbb szintjén az elmúlt 20 évben szerzett tapasztalatainkkal, valamint a DS3 WRC fejlesztése közben szerzett információkat is felhasználjuk. Miután 2014-ben csökkentettük a fejlesztést, szerettünk volna kipróbálni néhány új jövőbe mutató megoldást is. A Citroen C-Elysée WTCC autó motorját használtuk, ami azt jelenti, hogy az autó rögtön azt a teljesítményt megkapta, amit jövőre el kell érnie. Emellett kipróbáltuk a legújabb felfüggesztést is.

"Egy kritikus pillanat a prototípus összeszerelése volt, mivel egyes komponensek gyártása hosszú időt vesz igénybe, viszont a műhelyben a szerelőkhöz mindennek időben kellett megérkezni. Bár már két tesztet is lezártunk, még mindig csak utunk legelején járunk. Az adatok elemzése és pilóták visszajelzései segítenek nekünk, hogy fejlesszük technikai definíciókat és kiválasztani a leghatékonyabb megoldásokat.  Ezzel egy időben építjük a második autónkat is, melyet hamarosan elkezdünk használni az aszfalt teszteken. Ez az ismétlődő munkamódszer - amely minden területet, a karosszériától a motorig, beleértve a hajtást és a légellenállást érint - folytatódik egészen az autó homologizációjáig."

Fri