l1
l2


 

Rossz szájízzel jöttünk haza

Április 15.
Érdekes egri versenyen van túl a Lajosházi - Takács páros. Már a verseny előjelei sem az ők malmára hajtották a vizet, de ami a hazai versenynek számító 11. Eger Rallyen történt velük, az sokmindenkinek kicsapta volna a biztosítékot.

Lajosházi Csaba: - Összességében nagyon érdekes verseny volt az egri. Ha csak a rendezéssel foglalkozunk, akkor abban pozitívan csalódtam, jó rendezés volt, rossz dolgot nem tudok róla mondani, ahogy a Lakatos Robi személye is nagyon pozitív volt, hiszen bármilyen kérdésünkre nagyon kedvesen felelt. Az etap érthető, mert egy külföldi nagyot esett. A mátrai pályáktól tartottam picit, mert utcai autóval borzasztó volt rajtuk menni, de a versenyautóban észre sem vettük mennyire rossz az út, sőt, újra el is kezdett motoszkálni bennem a murván menés gondolata.

- Végre eljött a verseny, ahol Verpeléten bekezdünk egy forgással, kb. 22 másodpercet sikerült otthagynunk, majd folytattuk egy defekttel, de ettől függetlenül jól álltunk. Sikerült ORB P14 abszolút időt is autózni, sőt a kilences gyorsasági után kis lemaradással a kategória második helyén álltunk a szintén helyi Strider Zoli mögött. A tízes gyorsasági hozta a következő fekete levest, a rajtba álltunk, amikor valami pukkanást hallottunk, és elektromos szagot hagyott maga után. Megijedtünk, hiszen a Szilveszter Rallyen volt már motor tüzünk, és a navigátorom kiugrott az autóból, felnyitotta a motorháztetőt, hogy nem ég-e az autó. Sajnos az utolsó szakaszon így nem tudtunk elrajtolni, második helyről kiestünk. Utólag kiderült egy relé durrant el, amit a szerelők kicseréltek, hogy vasárnap szuper rallyval újra ott legyünk a rajtban.

- A vasárnapi rajtsorrend elég érdekesen alakult, konkrétan nem úgy, ahogy az RVSZ-ben le van írva. A 11-es gyorsaságin Keszler Matyibá rajtolt előttünk, akit a gyors vége előtt sikerült utolérni, majd az etapon Matyibá mondta, hogy kikésik a rajtból, hogy előtte tudjunk rajtolni. Becsületére mondva az öregnek, én azt mondtam, ha kapok kupát a verseny végén, ezért a lépésért én átadom Matyibának. Nagyon sportszerű cselekedet volt tőle úgy, hogy a mi időeredményünket nem is befolyásolta. Sajnos Ő később kiesett és mi sem kaptunk kupát, de ne szaladjunk ennyire előre.

- Vége lett a versenynek, felálltunk a céldobogóra, gratuláltak a negyedik helyünkhöz, amit meglepett minket, hiszen időeredmények szerint a harmadikok voltunk. Jedlóczky Laciék felajánlották a kupát, de mi azt gondoltuk nem ez a megoldás, és amúgy is már csak azért is megérdemelték, mert nagyon sportszerűen álltak a versenyhez. Utólag a csapatvezetőnktől a Berényi Ákos elnézést kért. Azt gondolom, hogy komolyan le kellene ülni, és átbeszélni a rallye-val kapcsolatos dolgokat a versenyzők és vezetők között, mert nem jó irányban tartunk. Továbbá építő jellegű kritikákat tudnánk megfogalmazni, a nyilvános acsarkodás helyett. Hiszem azt, hogy találnánk megoldást a versenyen elkövetett hibákra pro/kontra legyen ez versenyzői, vagy Rallye szakág által elkövetett hiba.  Én szeretnék itthon is versenyezni, hiszen ez a hazám, és büszke vagyok, hogy itt sportolhatok, de ezt nem kényszerként akarom megélni. Én hobbistaként ezt azért csinálom, mert szeretem ezt a sportot, és hobbiként ezt nem fogom "muszáj-érzésből" csinálni.

- Gratulálok Strider Zoliéknak az eredményhez, és köszönöm a csapatnak, hogy mindent megoldottak, a jó társaságot, meg az egész hétvégét.

- Fogytatásban gőzerővel készülünk az Austrian Rally Challenge májusi fordulójára a 2. Braustadt-Burg Zwettl Rallyera, és a hazai versenyzés gondolatán egyelőre nem elmélkedünk.

A csapat együttműködő partnerei: Varrival Kft., Tekt Kft., Kovács méréstechnika Kft., Tion Kft., Fürdőpark Kft., Orfű Aquapark, Kövi Ép-Vill Kft., Villámszer Kft

(x)