l1
l2


 

Kordáékat ismét utolérte a balszerencse

Március 20.
A Duna Aszfalt Kupa utolsó kilométerein egy műszaki hiba fosztotta meg Korda Eriket és Csató Attilát az abszolút második helytől, a Korda Racing csapata azonban az autós és a motoros értékelésben is legjobb magyarként zárta a szezonnyitót.

A Duna Aszfalt Kupa befejező napján ugyan csak egyetlen szelektív szakasz várt a mezőnyre, azonban az utolsó 110 kilométer sok fordulatot tartogatott még az élmezőny számára is. A szombat este három dobogós helyezettje, köztük egyedüli magyarként Korda Erik és Csató Attila komolyan gondolta, hogy vasárnap átalakítja a sorrendet. A címvédő Lukaszewski hatalmas hajrával megelőzte Miroslav Zapletalt és megvédte címét a Duna Aszfalt Kupán és a táv első felében a Korda Racing HRX Fordjának legénysége számára is felcsillant a remény a nemzetközi értékelés második helyére, azonban az utolsó kilométerek nem várt fordulatot hoztak és végül elúszott a harmadik hely.

„Billyvel azt találtuk ki a mai napra, hogy vasárnap ráteszünk még egy lapáttal a szombati délutáni tempónkra és bár én valamiért én nem éreztem jónak, Billy nyugtatott, hogy minden rendben, jól haladunk.” – kezdte visszaemlékezését Korda Erik az utolsó nap eseményeire. „És valóban neki volt igaza, mert a táv felénél már megközelítettük az előttünk rajtolót és mint később kiderült egy perccel voltunk gyorsabbak Zapletalnál. Ekkor már tudtuk, hogy előre léphetünk, azonban 15 kilométerre a szakasz céljától eltört a féltengelyünk, ami aztán szétverte a féket, megpecsételve a sorsunkat. Nagyjából 40 km/h-s tempóval valahogy „hazahoztuk” az autót, de amit a célig átéltünk senkinek nem kívánom, mert szinte lépésben haladva is mindenhol leestünk az útról. Elmondhatatlanul csalódott vagyok, hogy megint utolért minket a balszerencse, emiatt most egy második helyet kellett a negyedikre cserélnünk. Némi vigaszt jelent, hogy a magyarok versenyzők között így is mi végeztünk az élen. Ma még talán rágódunk egy kicsit a balszerencsénken, de holnaptól már csak a következő futamra összpontosítunk.”

A motorosok honi versenye még nagyobb Kordás fölényt hozott, hiszen a csapat motorosai kisajátították az első öt helyet. Az élen az első motoros tereprali versenyén rajt-cél győzelmet arató Linninger Patrikkal, akit a quados Heiszer Károly és a szintén két keréken nyargaló Kuba Richárd követett. A negyedik hely Tóth Attilának, az ötödik Gyabronka Bencének jutott Bugacon.

„Egy kicsit azért csalódott vagyok, hogy végül nem sikerült felállni az EB értékelésben is a dobogóra, de egy szavam se lehet, hiszen egy nagyon jó motorral és egy nagyon jó csapattal versenyezhettem végig a hétvégét. A magyar bajnokságot sikerült megnyerni, kezdésként aligha kívánhattam volna ennél többet. Egy remélhetőleg szép és hosszú út elején tettem most meg az első lépéseket. Az idei szezon első felét a tanulásnak szentelem, de mivel a barátkozás nagyon könnyen ment ezért már most bizakodva várom a következő, bábolnai futamot.”

A II. Duna Aszfalt Kupa végeredménye:
Autósok - Nemzetközi abszolút

  1. Lukaszewski/Duhanik, BMW X1
  2. Zapletal/Momot H3 EVO
  3. Bialkowski/Kolodziej, H3 EVO
  4. Korda/Csató, HRX Ford (Korda Racing)
  5. Ourednicek/Pavulolk, H3 EVO…

Motorok - Magyar nyílt bajnokság:

  1. Linninger Patrik, KTM (Korda Racing)
  2. Heiszer Károly, Yamaha (Korda Racing)
  3. Kuba Richárd, KTM (Korda Racing)
  4. Tóth Attila, KTM (Korda Racing)
  5. Gyabronka Bence, Gas Gas (Korda Racing)

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő zRt., Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, K-P-K TransCoop Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, Gordius Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS Könyvelés tanácsadás Bt., Sinus-Networks Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, VIWA Vitaminvíz, Stefani Hungária Kft, Iramko Vezérléstechnika Kft, Iramko Trade Kft, Revo-Tec Bt, Atervinning Kft, Transvinning Kft, Equicom Kft, Steinerbrunner Győző, Sophia-NET Kft, A. S. S. Kft, Ökobusz Kft, Landrich Kft, CNC Factory Kft, Muzsai Metál Kft, ReKa Gym, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Bialabok Alexandra

(x)