l1
l2


 

Abbring visszatér a WRC-hez

Március 16.
A Hyundai R5-ös tesztelése mellett újból lehetőséget kap Kevin Abbring a világbajnoki részvételre. A holland srác az idei szezonban már biztosan versenyezhet egy i20-assal Portugáliában és Szardínián mely futamokon négy Hyundai WRC lesz a rajtnál.

Az elmúlt hetekben pletyka szinten felmerült, hogy Abbring egy kicsit vissza csüccsenhet majd az i20 WRC-be a sok R5-özés után. A hét elején azonban a csapat megerősítette a hírt, így már biztos, hogy a holland egy korábbi fejlesztéssel lehet részese a portugál és szardínai mezőnynek. Az autó a 2015-ös év legutolsó fejlesztése, mellyel Hayden Paddon gyűjtötte a kilométereket a szezonnyitó Monte Carlo ralin. Navigátora továbbra is a Seb Marshall lesz, aki tavaly öt világbajnoki futamon diktálta a kanyarokat.

A portugál ralin Abbring elsősorban hasznos tapasztalatok reményében indul, hiszen számára inkább az aszfalt jelenti a biztos pontot. Portugália után pedig a júniusi szardínai megmérettetésen folytatja menetelését. Ez a két futam tehát biztos, de a tervezett harmadik eseményről még nem döntött a csapat.

Kevin Abbring az elmúlt hónapokban, hetekben nagyon sok időt fordított a csapat legújabb üdvöskéjének, az R5-ös tesztelésére, mely mellett a legújabb fejlesztésű i20-assal is megtett jópár kilométert a még nagyobb versenyképesség reményében. Valójában az idei évben begyűjtött dobogós helyezésekhez nagyban hozzájárult Abbring háttérbeli munkája is.

Kevin Abbring:"Izgatottan várom mindkét rajthoz állásomat Portugáliában és Szardínián is egyaránt. A lendület meglesz, hiszen egymást követő két versenyről beszélhetünk. Nyilvánvaló, hogy amikor ültem az i20-as WRC-ben nem úgy próbálgattam, mint ha versenyre készülnék, így most nagy erőkkel a felkészülésnek is nekikezdek a tesztelések mellett. Tavaly volt pár világbajnoki futamom, és nem tagadom, hogy a murvás körülmények ellenére Portugáliában a top10-ben szeretnék végezni. Mi a legutolsó 2015-ös fejlesztéssel leszünk jelen a mezőnyben, de úgy gondolom, ez nem jelenthet problémát. Ugyan nem WRC-vel, de négy vagy öt éve már voltam részese portugál és szardíniai futamnak is. Természetesen e rajthoz állás mellett nem hanyagolom el tesztelési teendőimet sem."

Michel Nandan, a csapatfőnök: "Mindig is támogattam azt, hogy egy tesztpilóta versenykörülmények között is bizonyíthasson. Megegyeztünk Kevinnel abban, hogy idén három világbajnoki futamon beülhet egy WRC-be. A helyszínek közül kettőt kiválasztottunk, a harmadik még képlékeny. A szezon elején nagyon lekötötték az R5-ös teendők, így eddig azért nem állítottuk rajthoz, de most már úgy látjuk, hogy belefér az idejébe egy-egy VB-s felkészülés is. Nem lefokozni akartuk őt azzal, hogy 2015-ös autót adunk alá, hanem nagyon jól tudjuk, hogy ez az a típus, amit ismer, és amivel esélye van a legjobb eredmény elérésében. Kíváncsian várjuk, mit mutat nekünk az idei szezonban."

Lara