l1
l2


 

A Hyundai neheztel Neuville-re

Március 15.
Kettős érzelmekkel fejeződött be a Hyundai számára az idei év első murvás futama. Az alzenauiak nemcsak Dani Sordo bakija miatt szenvedtek, hanem a Thierry Neuville által elszenvedett baleset miatt eggyel kevesebben is lettek. A csapat felesleges rossznak tartotta a belga fiú igyekezetét, de a közeljövőben még javíthat eredményein.

Thierry Neuville számára a mexikói győzelem utáni hajsza ott veszett el, hogy eltört az i20-as lengőkarja. Ezt követően a rally2 szabályai alatt szombaton még visszatérhetett a mezőnybe, azonban a hétvége első napján domboldalra küldte WRC-jét. A páros szerencsésen megúszta az esetet, csupán Neuville-t vitték be a kórházba egy kis megfigyelésre.

A Hyundai menedzsere, Alain Penasse már sokallta az esetet: "A komolyabb dolog az első versenynapon történt, amikor egy törött lengőkar miatt kiestünk a győzelemért való küzdelemből. A második eset pedig úgy gondolom, hogy Thierry hibájából történt, amire már nem lett volna szükség. Szombat reggel azt beszéltük, hogy pár gyártói pontot szerezzen nekünk. Nem a győzelembe hajszoltuk, így nem értettük, miért kellett ilyen hibát elkövetnie."

Neuville már tavaly elvesztette a Hyundai teljes bizalmát, ugyanis az idei évre nem őt jelölték az elsőszámú versenyzőnek. Ez a hiba tovább fokozhatná ezt a bizalmatlanságot, de a csapat úgy gondolja, hogy Argentínában akár még a győzelemre is esélyes lehet a belga srác.

 

Az évet egyébként egész jól kezdte, hiszen Monte Carlo-ban dobogón végzett, míg a svédeknél önhibáján kívül, difi gondok miatt nem tudta hozni a mondhatni kötelezőt. Mexikóban saját telhetetlensége miatt a pálya szélére kényszerült, de az argentin megmérettetésen még megmutathatja tudását, akár egy győzelem megszerzésével.

"Argentínában újrakezdheti." - mondta el Penasse. "Most le kell ülnünk, és ki kell közösen elemeznünk a belső felvételeket. Segítünk neki, és bízunk benne, hogy egy kiváló eredménnyel tudja befejezni a világbajnokság argentin versenyét."

Lara