l1
l2


 

Jutta Kleinschmidt-tel debütál az X-Raid Buggy-ja

Március 3.
Az idei Dakaron megszakadt győzelmi sorozata után új fejezet nyílik az X-Raid életében. A csapat hamarosan útnak indítja buggy projektjét, melyben részt vesz Jutta Kleinschmidt és svéd navigátora, Tina Thörner is: a női páros az Abu Dhabi Desert Challenge-n és a katari Sealine Cross Country Rally-n is szerencsét próbál az új fegyverrel.

Az X-Raid nem véletlenül szavazott bizalmat a hölgyeknek. Kleinschmidt sikeres múltra tekint vissza – ő az egyetlen hölgy, aki Dakart tudott nyerni 2001-ben a Mitsubishi támogatásával. Az évek során a buggy-kal is sikeresen száguldozott, több éven keresztül Schlesser autójával versenyzett, majd a Volkswagennel is próbálkozott. 2006-ban és 2007-ben már egy picit feljebb merészkedett, hiszen ebben a két esztendőben egy BMW X3 CC-vel állt rajthoz néhány eseményen.

A német csapat 2014 végén kezdte meg komolyabban a fejlesztéseket. Első körben négykerék-meghajtásban gondolkodtak, majd miután próbálták átültetni gyakorlatba a dolgokat úgy vélték, jobban fekszik majd a buggy-nak a kétkerék meghajtás.

"A buggy egy fontos projekt számunkra, de sajnos még nem sikerült annyi kilométert gyűjteni vele, mely elég lenne a megfelelő tapasztalat eléréséhez. Most egy fontos döntést hoztunk azzal, hogy Juttát bevontuk a fejlesztésekbe. Kétkerék meghajtásokkal kapcsolatosan bőven tud mit mesélni, így azt gondolom, hogy jó döntést hoztunk azzal, hogy bevontuk a hölgy párost a projektbe. A jövő tartogathat még érdekes szabálymódosításokat, és szerintünk a kétkerék meghajtás az, amivel biztosan nem tudunk mellé nyúlni. Természetesen e projekt mellett továbbra is minden létező erőnket befektetjük a Mini All4Racing fejlesztéseibe is." - mondta Sven Quandt, az X-Raid menedzsere.

"Izgatottan várom ezt az új kihívást." - nyilatkozta Kleinschmidt. "Egy versenyautó fejlesztése mindig komoly feladatot jelent, hiszen sokkal jobban oda kell figyelni az apró részletekre is. Két nagyszerű versenyen tesztelhetjük a buggy-t – Abu Dhabiban a homokos, dűnés részek lesznek középpontban, míg Katarban a kemény, sziklás szakaszok lesznek a jellemzőek."

Hogy a Mini All4Racing kikkel lesz jelen a tereprali világkupa második, Abu Dhabi fordulójában azt jövő héten teszik közzé az illetékesek.

Lara