l1
l2


 

Magyar autó nyerte a Világkupa nyitófutamát

Február 23.
A Magyarországon épített Schlesser versenyautóval a korábbi lett ralibajnok, Maris Neiksans és Anton Nyikolajev győzedelmeskedett a tereprali világkupa első állomásán. Másodikként Vlagyimir Vasziljev és Konstantin Zsilcov, míg harmadik helyre a Novikov testérek érkeztek.

A nagy nevek az év eleji bemelegítéstől még távol maradtak, így ezúttal olyan nevek is bizonyíthattak, akikről kevesebbet hallunk az évad során.

A február 20.-án kezdődő megmérettetésen a lett Neiksans határozottan szelte a kanyarokat, sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a szombaton és hétfőn összehozott szakaszgyőzelem. Vasárnap a Mitsubishi Pajero-val rajthoz álló finn Tapio és fia, Tony Lauronens győzött. Tony először ült apja mellett, így nem kis öröm van most a finn családnál. Egyébként ők azok, akik egy első hellyel is büszkélkedhetnek, hiszen nevezésüket csak az orosz bajnokságba adták le és sem a nemzeti sem a teljes mezőnyt tekintve nem találtak legyőzőre, 5 másodperccel előzték a világkupa értékelés győztesét.

"Hétfőn csak a második időre futotta, de ez sem veszélyeztette a győzelmünket. Anton nagyszerű navigátor, nélküle nem érhettem volna el ezt a kiváló eredményt." - mondta Neiksans, aki a Balaton partján épített Sclesser JLS-01-gyel verte el a világkupa mezőnyt.

 

Neiksans és Vasziljev között egyébként több mint 1 perc különbség volt, és az orosz versenyző számára nem akadtak izzasztó pillanatok, hiszen mögötte csupán 15 perccel érkezett Novikovék G-Force Proto-ja.

A Baja Russia 2016 abszolút végeredménye:

1. LAURONEN Tapio/LAURONEN Toni                   3:49:37
2. NEIKSANS Maris/NIKOLAEV Anton                    +0:00:05
3. VASILYEV Vladimir/ZHILTSOV Konstantin        +0:01:18
4. NOVIKOV Vladimir/NOVIKOV Vladimir            +0:16:23
5. RUDSKOY Andrey/ZAGORODNYUK Yevgeny                +0:27:51
6. VILCANS Aldis/RUDNITSKI Andrei                      +0:42:30
7. CHERKESOV Aleksey/SHEVELEV Artem            +0:43:03
8. FROLOV Vladimir/PETENKO Igor                         +0:53:20
9. VARELA Renaldo/GUGELMIN Gustavo                            +0:55:41
10. COFFARO Nunzio/MENESES Daniel                 +0:57:53

Lara