l1
l2


 

Az utolsóra marad a döntés

Október 24.
Három hibás önindítóval és hat ponttal tért haza a Veréb Zoltán, Papp Tamás páros, a 48. Mecsek Rallye-ról. A srácok ezzel az eredménnyel megerősítették a vezető helyüket a bajnokságban, és a hétvégi pilisvörösvári versenyre hagyták a döntést.

Kicsit nehezen indult a páros versenye, az első és a második gyorson is apró hibák hátráltatták őket a jó időeredmények elérésében, de ennek ellenére megnyugtató helyen zárták a napot.

"Nem úgy indult a verseny ahogyan szerettük volna, az első reptéri gyorson küzdöttünk a kocsival, majd a másodikon az Árpádtetői cél kanyarban picit hibáztam és nekimentünk a szalagkorlátnak, jelentős hátrányt összeszedve ezzel" - mondta Veréb Zoltán.

A technikai hibák sem kerülték el a Lada VFTS-t, hiszen három önindítót is elfogyasztott a közel 430 kilométeres össztávú versenyen. Mindent összegezve természetesen a célt teljesítették, Replica abszolútban és R1 kategóriában is sikerült felállni a dobogó harmadik fokára.

"Összességében elégedettek vagyunk, azért jöttünk a Mecsekbe, hogy további értékes pontokkal térjünk haza, és ezt a célt sikerült teljesítenünk" - mondta Papp Tamás.

Az Országos Historic Rallye Bajnokság pár napos szünet után Pilisvörösváron folytatódik, ahol a csapat egy jó eredménnyel megkoronázhatja az évet, és mind Replica abszolútban, mind R1 kategóriában megszerezheti a bajnoki címet.

"Az utolsó versenyre maradt a döntés, és rajtunk kívül még két páros esélyes a bajnoki címekre. Mivel Merencsics Árpi távol marad a versenytől, ezért Szabó Lacival kell megküzdenünk" – zárta a beszélgetést Papp Tamás.

A hétvégi helyszín részben hazai pálya a csapatnak, de ettől függetlenül a biztonsági autózásra törekednek majd.

A csapat együttműködő partnerei: Miczo Kft., Ambrózia Cukrászda, Rolling Wash - A Gördülő Autómosó, Mirage étterem és kávézó, Vents Hungary Bodorvent, Somfai Munka és Tűzvédelem, Dekorfashion

(x)