l1
l2


 

Vizin: A havon nem kellett menni

Október 23.
Az abszolút 32. helyen zárta a Valais Rali első napját Vizin László és Zsiros Gábor Peugeot 207 S2000-essel. Az első napra tervezett 32 gyorsasági kilométerből 25-öt tartottak meg, mert a második szakasz egy részén tíz centis hó állt, így ennek a gyorsaságinak csak az első négy kilométerét rendezték meg. Vizin a mai három szakaszon 23., 31. és 35. időt futott, aminél jobbra számított, de szerinte holnap (pénteken) kezdődik az igazi verseny és a szombati pályák fognak mindent eldönteni.

Vizin László: - Ennél azért jobbra számítottam, főleg az utolsó gyorsaságin. Igazán nem volt semmi problémánk, ez most így adta ki. Az élmezőny nagyon erős és azzal is tisztában voltunk, hogy a kétkerekesek is gyorsak, így semmi meglepő nincs benne, hogy páran előttünk végeztek.

Az első gyorsaságin mindjárt állt a mezőny 45 percet, mert az elsőnek rajtoló (Bruno) Magalhaes odavágta az autóját. Közben persze elterjedtek a pletykák, hogy mennyire csúszik a pálya és hogy milyen veszélyes, de szerintem egyáltalán nem volt az.

A második gyorsaságival kapcsolatban volt egy kis pánik a rajt előtt. Ennek egy részén 8-10 centis hó volt, ami az éjszaka ráfagyott. A gumisok gyorsan kirakták a hógumikat, de ez nem lett volna megoldás, mert mire odaérsz, pont elkoptattad volna őket. Végül úgy döntöttek, hogy négy kilométeresre rövidítik a gyorsaságit és egy bekötő úton kikerültük a jeges részt.

A harmadik pálya nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de nincs semmi baj. Az igazi verseny holnap kezdődik, és szombaton lesznek a legkeményebb pályák. Hó már biztosan nem lesz. Mi a hegynek azon az oldalán lakunk, ahol a holnapi pályák vannak és ráadásul magasabban vagyunk, mint gyorsaságik. Itt már az úton nincs hó, csak a házak tetején, ami nem zavar, sőt még szép is. Ráadásul holnapra 15-18 fokot mondanak, és eddig minden bejött, amit a meteorológia jósolt, úgyhogy szép idő várható.

Továbbra is az első húsz a célunk, remélem, holnap tudunk egy kicsit gyorsulni.

A VALAIS RALI TOVÁBBI PROGRAMJA:

2014. október 24. péntek

Szerviz B – Sion, 15 perc, 09:15
GY4 Sierre - Anniviers (Chalais - Itravers) 1, 14,22 km, 10:05
GY5 Veysonnaz (Ayer - Veysonnaz) 1, 13,62 km, 11:10
GY6 Nendaz (Veysonnaz - Nendaz) 1, 12,08 km, 11:35
GY7 Caserne 1, 6,18 km, 12:30
Szerviz C – Sion, 30 perc, 13:45
GY8 Sierre - Anniviers (Chalais - Itravers) 2, 14,22 km, 14:50
GY9 Veysonnaz (Ayer - Veysonnaz) 2, 13,62 km, 15:55
GY10 Nendaz (Veysonnaz - Nendaz) 2, 12.08 km, 16:20
GY11 Caserne 2, 6,18 km, 17:15

Második nap gyorsasági távja: 92,20 km

2014. október 25. szombat

Szerviz D – Martigny, 45 perc, 9:00
GY12  Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 1, 16,00 km, 10:10
GY13  Bruson (Le Chable - Bruson) 1, 10,15 km, 10:55
GY14  Verbier (Lourtier - Verbier) 1, 15,52 km, 11:25
GY15  Les Cols (Vens - Le Guercet), 32,13 km , 12:10
Szerviz E – Martigny, 30 perc, 13:35
GY16  Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 2, 16,00 km, 14:30
GY17  Bruson (Le Chable - Bruson) 2, 10,15 km, 15:15
GY18  Verbier (Lourtier - Verbier) 2, 15,52 km,  15:45
GY19  Col des Planches (Vens - Arbarey) 20,15 km, 16:30
Szerviz F – Martigny, 10 perc, 17:20

Harmadik nap gyorsasági távja: 135,62 km
A verseny teljes gyorsasági távja: 260,20 km           

A Vizin–Zsiros páros idei versenyei:

április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)
június 19–21. Ypres Rali (Belgium)
szeptember 19–21. Ciprus Rali
október 23–25. Valais Rali (Svájc)

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

(x)