l1
l2


 

Vizin Korzika helyett a Valais Ralin indul

Október 19.
Gyorsan reagált Vizin László és Zsiros Gábor az Országos Ralibajnokság változó versenynaptárára. Az elmaradt Budapest Rali helyett ugyanis a Waldviertel Rali lesz a magyar bajnokság utolsó futama, amin Zsiros Gábor Turán Frigyesnek fog navigálni. Mivel a páros tervezett futama, a Korzika Rali egy időben van a Waldviertel Ralival, Vizin Laci bácsi döntött: "Akkor a Valais Ralin indulunk."

Vizin László: - Az év elején is nagyon nehezen választottam a Korzika és a Valais Rali között. Mind a kettő nagyon jó futam és eleve úgy terveztük az idei szezonunkat, hogy a két verseny közül az egyiken állunk rajthoz. Bár először a Korzika Ralira voksoltunk, amikor felmerült, hogy a Waldviertel Rali magyar bajnoki futam lesz, gyorsan cselekedtünk, és az utolsó pillanatban beneveztünk a svájci versenyre.

Tavaly már jártunk itt, nagyon szép környezetben van a verseny, jók a pályák, egyedül etapon volt problémánk a gyorshajtással, amit a svájci rendőrök nagyon szigorúan vesznek. Utólag jöttünk rá, hogy a tavalyi autónknak a sebességmérője lefelé csalt, úgyhogy most a lelkére kötöttem Tagai Tominak, akitől a Peugeot 207 S2000-est béreljük, hogy pontosan kalibrálják a műszert.

Zsiros Gabikának egy kicsit szoros lesz a program. Ma még Turán Fricivel indul a Mecsek Ralin, és ahogy nézem, lesz csúszás. Valamikor éjszaka fog hazaérni, kicseréli a csomagját és gyakorlatilag indulhat is a reptérre, mert vasárnap hajnal hatkor indul a gépünk Milánóba, onnan megyünk tovább Svájcba.

Vasárnap lehet felvenni az itinert, hétfőn, kedden van a pályabejárás. Szerdán egy gyalogos pályabejárásunk lesz, csütörtöktől szombatig pedig a verseny.

Ahogy a nevezési listát néztem, ilyen erős mezőnyben még sohasem indultunk. Ha az első húszba beférünk, az már nagyon szép teljesítmény lesz.

A Vizin–Zsiros páros idei versenyei:
április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)
június 19–21. Ypres Rali (Belgium)
szeptember 19–21. Ciprus Rali
október 23–25. Valais Rali (Svájc)

A csapat együttműködő partnerei:AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET'54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

(x)