l1
l2


 

Neuville, a legújabb futamgyőztes

Szeptember 10.
Thierry Neuville azon tehetséges fiatal versenyzők közé tartozik, akit a jövő világbajnokának is el tudnak képzelni a szakértők. Feltételezésüknek van alapja, hiszen a belga fiú megjárta a ranglétrát - a Citroen és a Ford után az idei szezontól a Hyundai-nál teljesedhet ki a karrierje.

Neuville az év elejétől egy i20-as WRC-vel tevényekedik a mezőnyben – egészen a német raliig kisebb-nagyobb sikerrel terelgette az alzenaui csapat üdvöskéjét. A pár héttel ezelőtti futam a belga számára egy hideg zuhannyal kezdődött, hiszen már a hivatalos teszten megpörgette a Hyundait a szőlők között. Végül fordult a kocka , és a kezdeti kudarcok ellenére a dobogó legfelső fokán ünnepelhette nemcsak a márka, hanem élete első VB-s győzelmét is. A soron következő futam ezúttal az ausztrál rali lesz, ahol az előző sikereken felbuzdulva mindent el fog követni, hogy megismétlődhessen az eredmény.

Utoljára az interkontinentális sorozatban volt rá példa, hogy nem találtál legyőzőre - hogy érzed, sokat kellett várni erre a világbajnoki első helyre?

- Nagyon régen volt már, hogy az első helyen végeztem, de tavaly volt szerencsém a dobogó alsóbb fokaira felállni. Úgy gondolom, hogy ezek az eredmények tanulságosak és hasznosak voltak abban a tekintetben, hogy tovább fejlődjek. Nagyon boldogok voltunk mindannyian, hogy az év eleji nehézségek ellenére az idei szezonban a németeknél sikerült mindenkit megelőzni.

A Hyundai-nak hazai futamnak számított ez a megmérettetés, ám neked is hasonló érzéseid lehettek, hiszen Belgium közelsége miatt szinte elözönlötték a gyorsasági szakaszokat a rajongóid... Pontosan mit jelent számodra ez a győzelem?

- Kimondhatatlan érzések kavarogtak bennem, hiszen lakhelyem közelsége miatt szinte éreztem a szurkolók energiáit, ami nagy lendületet adott ahhoz, hogy harcoljak az utolsókig. A Hyundai ugyan egy koreai márka, de a központja Alzenau-ban van, így dupla öröm volt a németországi eredmény tőlem és csapattársamtól, Dani Sordo-tól is, aki második lett.

 

Az utóbbi időben egyre jobban nőttek az elvárások veled szemben, hiszen aszfalt futamok voltak, mely talajtípus köztudottan fekszik neked…

- Úgy gondolom, hogy ezek az elvárások a jövőben sem fognak változni. Lesz még murva verseny is, de most már minden rajthoz állásnál azon leszek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból egy-egy dobogós hely reményében. A hátralévő aszfalt futamokon pedig egyértelműen szeretnék jó eredményt elérni, de be kell látnunk, hogy még mindig van mit fejlődni a versenytársainkhoz képest. A Volkswagen, a Citroen és a Ford is igen erős, de úgy érzem, hogy az év végéhez közeledve egyre jobban oda tudunk férkőzni az élmezőnybe.

Sokan aszfalt specialistának tartanak. Ez a jelző mennyire motivál téged abban, hogy a murván is hasonló babérokra törhess?

- Az aszfalt az én terepem, ott érzem magam a legjobban. Tavaly megmutattam, hogy murván is tudok eredményeket elérni, annak ellenére, hogy azt már kevésbé érzem magaménak.

Lara