l1
l2


 

Új Hyundai WRC 2015-re

Szeptember 8.
Elkészült az első prototípusa az új i20WRC-nek, nemsokára megkezdik a teszteket is. Hogy mikor debütál az autó, azt még a csapat sem tudja, de legkorábban akkor, mikor már jobb lesz az új kocsi az aktuálisnál.

Pár hete mutatta be a Hyundai a teljesen új i20 ötajtós variánsát, a háromajtósra valószínűleg a Párizsi Autószalonig várnunk kell. Ez az autó lesz az alapja a koreai márka új WRC-jének, ami valamikor a 2015-ös év folyamán debütálhat.

"Az első prototípust már megépítettük, az első tesztekre várunk." - árulta el a csapat vezetője, Michel Nandan. "Különböző okokból van egy kis késés a tervben, de biztosra akartunk menni, hogy az idei versenyeken gyűjtött eredményeket fel tudjuk használni az új autó építésekor."

Nandanra és csapatára komoly mennyiségű munka vár, ugyanis a tanulóévet követően szeretnék tovább csökkenteni a hátrányukat a jelenlegi legjobb Volkswagennel szemben.

"A 2015-ös autó egy teljesen új modell, nem modellfrissítése az aktuális szériának. Azt mondhatom, hogy az erőátvitel nagyjából változatlan marad, de egy komplett új motort kellett fejlesztenünk hozzá. Mivel az egész platform és az utcai autó első felfüggesztése teljesen új, ezért a versenyautón is változtatásokat kellett végrehajtanunk. Úgy 95 %-ban leszünk teljesen újak."

Ami biztos: az új szezon rajtját még az idei autóval fogják megtenni, viszont az bizonytalan, hogy mikor jön az új autó. A csapaton belül a nyár elejét tartják reálisnak. "Még nincs döntés arról, hogy mikor kerül először bevetésre az új autó. Várunk vele, először szeretnénk a teljes fejlesztési és tesztprogramot végigcsinálni vele. Végül összehasonlító teszteket fogunk végezni az aktuális i20-szal, és ennek fényében döntünk az új WRC debütálásáról. Ez ügyben szerencsére semmilyen siettetés nincsen a Hyundai vezetősége felöl, jól szeretnénk csinálni, így időt adunk magunknak, hogy az autót rendesen fejlesszük, teszteljük és csak utána indítsuk versenyen."

Sajnos az interjú nem tesz említést arról, hogy az aktuális modell kap e valami fejlesztést a következő év elejére, vagy az új autó érkezéséig bevállalja a csapat, hogy további hátrányba kerül a többiekkel szemben.

A Hyundai német recepttel készül a franciára
30 autó az Ausztrál Rallyn
Neuville és a Hyundai Németország bajnokai, Latvala legyőzte önmagát

Kígyó