l1
l2


 

Háromnegyedében megújul a 2015-ös Monte

Július 22.
Radikális változásokat hajt végre a Rally VB 2015-ös szezonnyitó futamán a szervező brigád, a visszatérő Rally2-vel a kiesett versenyzők már itt is visszaállhatnak a nap végén, a pályák 75 százaléka pedig kicserélődik a jövő évi Montén.

A szervezők szerint a jövő évi itiner nagyon meglepő, és nagyon nehéz is egyben, de arra számítanak, hogy a részt vevő versenyzőknek nagyon fog tetszeni. Többek között azért, mert jövőre az ACM is alkalmazza a Rally2 szabályt, amely lehetőséget ad a nap közben kiesett párosoknak a folytatásra.

Fontos változás hogy szemben az eddig megszokottakkal, a Monte is alkalmazkodik a hétvégi lebonyolításhoz, a szezon első shakedown-jára január 22.-én, csütörtök délelőtt kerül sor. A bemelegítés helyszíne nem változik az idei évhez képest, a Gap-tól 6-re fekvő Chateauvieux-i, 3,52 km-es pályán kerül sor.
Utazásból azonban jövőre sem lesz hiány, a shakedown után a versenyzők a Gaptól több mint 300 km-re fekvő Monaco felé veszik az irányt, ahol késő délután a Casino téren lebonyolításra kerülő ünnepélyes rajtceremónián hivatalosan is kezdetét veszi a Rally VB 2015-ös küzdelemsorozata. Ezt követően a mezőny visszaindul Gap-ba, de a visszafele út már valamivel izgalmasabbnak ígérkezik, a szervezők ugyanis két éjszakai gyorsasági szakasszal, az Entrevaux - Rouaine (21,31 km) és a Norante - Digneles-Bains (19,68 km) közötti pályákkal teszik színesebbé a programot.

Az újdonságok sorozata pénteken is folytatódik, ekkor Gap-tól északra fekvő Hautes-Alpes vidékét veszik birtokukba a versenyzők, három egymásoz közel fekvő pályán a La Salle en Beaumont - Corps (15,84 km), az Aspres les Corps - Chauffayer (26,08 km) és a Les Costes - Saint Julien en Champsaur (25,40 km) gyorsasági szakaszokon zajlik a verseny. A rali harmadik napján már klasszikusabb szakaszok kerülnek terítékre, Prunicres - Embrun (19,93 km) közötti pályán kétszer, a Lardier and Valenca - Faye (51,66 km) és a Sisteron - Thoard (36,85 km) gyorsaságin egy-egy alkalommal halad át a mezőny, mielőtt újra megindulna Monaco felé. A talpon maradt párosok az éjszakát már a hercegségben töltik, a befejező napon pedig két pálya kerül terítékre, a Turini hágó nyújtott, 31,66 km-es változatával, valamint a később meghatározásra kerülő Power Stage szakasszal zárul a verseny.

Kígyó