l1
l2


 

Tanak nyerte az észt EB futamot

Július 19.
Ott Tanak nyerte az Európa Bajnokság észt fordulóját, a Ford Fiestás versenyző 47 másodperccel verte el a mögötte az N-es Mitsubishivel száguldó meglepetésembert,  Alekszej Lukjanuk-ot. Bessenyey Zoltán ismét a dobogóra állhatott, ám Klausz Kristóf idő előtt a pálya szélére kényszerült.

A hazai pályán rajthoz álló Tanak számára az első nap is kiválóan sikerült, és e szériát tovább folytatta a szombati versenynapon. Hat szakaszból hármat az élen zárt - az utolsó részen azonban már csak az ötödik helyre volt elég az ideje, de ez a kis lazsálás sem veszélyeztette a dobogó legfelső fokát. "Nagyon élveztem a kilométereket az autóval, és így utólag elmondhatom, hogy önfeledten tudtam végre versenyezni. Ez a futam nemcsak egy győzelmet adott most nekem, hanem a világbajnokságra való felkészülésben is nagyban segített." - nyilatkozta Tanak.

A második helyért nagy harcok folytak, hiszen pénteken még Timmu Körge volt közel Tanakhoz, ám a szombati kilométerek megtétele után már az orosz színekben versenyző Lukyanuk örülhetett a dobogó középső fokának. A két versenyző helyet cserélt - az észt Körge végül pedig a harmadik pozícióval vigasztalódhatott. "Az utolsó két pályán nagyon határon kellett autózni, és mindent beleadtam, hogy Timmu-t magam mögött tudjam tartani. Soha jobb csatát nem kívánhatok egy futam alkalmával. Egy eredmény így már sokkal értékesebb lehet, hogy a pontokért ennyire komolyan meg kell harcolni." - összegezte a napját az orosz.

 

Negyedikként Rainer Aus következett, akit Esapekka Lappi üldözött, de a Skodásnak végül egy ötödik hellyel kellett megelégednie. Hatodik helyre pedig az a Karl Kruuda érkezett, aki a futam előtti nyilatkozatában egy olyan célt fogalmazott meg, amit ezúttal nem sikerült megvalósítania. A TRT autóját irányító fiatal észt Ott Tanak mögött szeretett volna végezni, most azonban kicsit távolabb fejezte be a versenyt honfitársától.

Bessenyey Zoltán sokat javított az első napi helyezésén - a magyar versenyző összetettben nyolc helyet előre lépve a huszadikként ért célba, ami azonban ennél is fontosabb, hogy a kétkerekes autók között a harmadik helyen érkezett célba. Klausz Kristóf ezt már nem mondhatja el magáról, ő ugyanis a 11. részen búcsúzott a mezőnytől.

Az auto24 Rally Estonia 2014 végeredménye:
1. Ott Tanak/Raigo Mölder, Ford Fiesta R5 1:49:36.4
2. Alekszej Lukjanuk/Alekszej Arnautov, Mitsubishi Lancer Evo X +47.1
3. Timmu Körge/Erki Pints, Ford Fiesta R5 +55.4
4. Rainer Aus/Simo Koskinen, Mitsubishi Lancer Evo IX +2:11.7
5. Esapekka Lappi/Janne Ferm, Skoda Fabia S2000 +2:17.2
6. Karl Kruuda/M. Jsrveoja, Peugeot 208 T16 +2:56.8
7. Sepp Wiegand/Frank Christian, Skoda Fabia S2000 +3:24.1
8. Roland Murakas/Kalle Adler, Mitsubishi Lancer Evo X +3:41.8
9. S. Chardonnet/T. De La Haye, Citroen DS3 R5 +4:27.7
10. K. Sohlberg/P. Flythström , Ford Fiesta R5 +5:59.0...
20. Bessenyey Z./ Nyirfás J., Honda Civic Type R3 +15:26.4 (2WD 3. hely)...

Lara