l1
l2


e

 

Ausztráliában az Európa Bajnok

Április 10.
Jan Kopecky az EB futamok után idén a Skoda támogatásával a távol-keleti versenypályákon próbálhat szerencsét. Állandó navigátorával, Pavel Dreslerrel már lázasan készülnek az Ázsia-Óceánia Bajnokság hétvégi nyitófutamára.

A hat futamból álló sorozat első helyszíne Új-Zéland lesz, mely április 11-13. között kerül lebonyolításra. A verseny Auckland-től körülbelül kétórányi autóútra lesz, ahol valódi murvás körülmények között bizonyíthatnak majd a párosok - a Fabia S2000-essel rajthoz álló Jan Kopecky mellett többek között az a Gaurav Gill is ott lesz, aki tavaly az APRC-ben Esapekka Lappi mögött végzett a második helyen - idén pedig a cseh versenyző csapattársaként bizonyíthat.

"Ahogy utánanéztem a pályáknak, láttam, hogy mindössze egy szakasz került bele a versenykiírásba a tavalyiak közül. Ennek azért örülök, mert így legalább nem leszek komoly hátrányban, és nagyobb az esélyem, hogy fel tudom venni a versenyt a többiekkel. Legjobban csapattársamtól, Gaurav-tól tartok, aki annak ellenére, hogy szintén nem ismeri a szakaszokat, gyorsaságával nagy eséllyel pályázhat az élmezőnyre. Elsődleges tervem Új-Zélandon a célba érés, és bízom benne, hogy néhány pontot sikerül begyűjtenem az összetettben. Szeretnék gyorsan belerázódni az új környezetbe, hogy a bajnoki cím esélyesei közé kerülhessek. Természetesen ez nem lesz könnyű, hiszen teljesen más egy ázsiai futam, mint egy európai." - nyilatkozta Kopecky.

A cseh páros a pénteki shakedown előtt lehetőséget kapott egy 60 kilométeres tesztelésre: „Ugyan csak egy rövid autókázásról van szó, de ez épp elég ahhoz, hogy képet kapjunk az indiai MRF gumiabroncsokról. Ezen kívül az autó változatlan marad, és néhány srác is besegít a szervízben a Skoda Motorsporttól."

Lara