l1
l2


 

 

Michel Nandan vezeti a Hyundai WRC projektjét

Január 11.
Hivatalosan is bejelentette a Hyundai hogy Michel Nandan került a dél-koreai gyártó megújult WRC projekt élére. Az igazgatóurat mindenki örömmel fogadta, hiszen nem kis márkák kapcsolódnak eddig a nevéhez – hasonló feladatokat töltött be a Peugeot-nál, amikor a 206 WRC került bele a rali vérkeringésébe, illetve a Suzukinál is voltak szép pillanatai, amikor az SX4-es került rivaldafénybe.

A Hyundai emellett németországi székhelyét is megerősítette, melyet Hyundai Motorsport GmbH néven jegyeztek fel.

"Megtiszteltetés számomra, hogy mellettem döntött a márka. A projekt még gyerekcipőben jár, de egy gyors változás következik a közeljövőben, és ebben az évben biztosan befejeződnek a fejlesztések. Alzenau-ban keményen dolgoznak a Hyundai emberei, hogy minél hamarabb a versenypályákon lehessünk. Az i20 alapjai szerintem teljesen korrektek, és jó ötlet volt ebből az autóból WRC-t faragni. Sok teszt vár még ránk, és muszáj megtennünk mindent annak érdekében, hogy 2014-ben már teljes szezont futhasson az autó. A fejlesztések mellett a versenyzők nevén is el kell gondolkodnunk." - nyilatkozta a Hyundai újdonsült kinevezett igazgatója, Michel Nandan.

"Nehezen tudnék nemet mondani..."

Lara