![]() |
![]() |
|
|
Február
3. A 2011-es évad 6 világbajnoki futamán állhatott rajthoz a Turán Frici - Zsiros Gabi páros, ebből két alkalommal a dobogó harmadik fokáig jutottak. A szerencse gyakran ellenük dolgozott, de megbirkózva a felmerülő akadályokkal, minden alkalommal felülkerekedtek a nehézségeken. Hazai pályán, a rajongók legnagyobb örömére, három versenyen is látványos köröket futottak. "Nagyon szép évet tudhatunk magunk mögött. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, amiket jól tudunk majd hasznosítani az idei futamokon. Minden egyes percét élveztük az idénynek. Legjobban a finn futamot vártuk, azokon a pályákon teljesíteni különösen pozitív érzelmi töltést jelentett. A két harmadik helyünk is felemelő érzés volt. A hazai IRC futamot nagyon élveztük, meghatározó élmény volt a rengeteg szurkoló. Lendületet adott a sok biztatás és támogatás.” - nyilatkozta Turán Frici. "Számomra is a tavalyi év egyik legjobb élménye a finnországi világbajnoki futam volt. Nagyon vártuk, mert 2010-ben nézőként már voltunk kint, ezért tudtuk, hogy ez a rally lesz a kedvencünk. Már a repülőről leszállva nagyon izgultunk, mert a finn pályákon az is nagy szó, ha valaki elsőre be tudja fejezni a versenyt. Nagy tempó, hatalmas ugratók. Két tréningből tudtunk pontos itinert készíteni és az ötödik helyen végeztünk, ami nagyon jó eredmény. A futamok után szokott lenni egy záróparty, ami Finnországban különösen jó hangulatúra sikerült. Akkor éreztük igazán, hogy befogadott minket a mezőny és barátként tekintenek ránk. Henning Solberg elismerő kézfogással köszöntött, és a többiek is azt mondták, hogy itt a helyünk." - tette hozzá Zsiros Gabi. A Turán Motorsport teljesítményéről Gyulay Zsolt, a MNASZ elnöke is elismerően nyilatkozott: "A magyar autósportban természetesen nagyon fontosak a nemzetközi színtéren folytatott versengések. A tavalyi évben Michelisz Norbert mellett a Turán Motorsport csapata hozta a legjobb eredményeket. Ezeknek a sikereknek nagyon örülünk és büszkék vagyunk rájuk. A csapat nagyon profi munkát végzett és biztosan sokat tudtak tanulni a tavalyi versenyekből. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség száz százalékosan mellettük áll.” |
|