Közel-Keleti pilóta az IRC-ben

Február 2.
Éppen nálunk, a Mecsek Rallyn debütált az IRC-ben a Dubai-i Rashid Al Ketbi, akinek olyannyira megteszett a sorozat, hogy idén egy komoly programot épített a bajnokságra

A közel-keleti pilóták is lassan berobbannak az európai rallyba. Az idei évben majdnem teljes szezont tervez egy dubai csapat az interkontinentális sorozatban. A tíz fordulós nagy melóra a Skydive Rally Team versenyzőpárosa, Rashid Al Ketbi és Khalid Al Kendi vállalkozott.

Érdekesség, hogy a sorozatban Al Ketbi a mecseki fordulón debütált - így nem lesz teljesen új számára a környezet. A duó már javában a felkészüléssel foglalkozik, hiszen az első, Azori-szigeteki futamon rajthoz fognak állni egy Fabia S2000-essel. Rashid nagy reményekkel vág neki az idei évadnak, hiszen a közép-keleti bajnokságban a második helyen végzett 2011-ben.

Egy interjúban a következőket mondta el Al Ketbi: "Az IRC amellett, hogy fantasztikus versenyzőket vonultat fel, a médiát is megfelelően kiszolgálja. Mindent el fogunk követni azért, hogy a futamokon célba érjünk, és ezzel a hazai rajongók számára meg szeretnénk mutatni, hogy az igazi európai mezőnyben is helyt tudunk állni."

 

Lara