Mikkelsen már lázban ég

Január 30.
Az interkontinentális sorozat háza táján egyre több hír lát napvilágot, ahogy közeledünk az első futamhoz. Ezúttal Andreas Mikkelsen kerül terítékre, akit a tavalyi év bajnokaként tartunk számon.

A fiatal norvégot idén már láthattuk Monte Carlo-ban a Volkswagen csapatánál serénykedni, mint segítőt, ennek ellenére 2012-ben még biztosan az IRC sorozatot fogja erősíteni. Magabiztosan és már most felkészülten várja a február 23-án kezdődő Azori-szigeteki fordulót. A tavalyi eredménye alapján minden esélye megvan arra, hogy a februári futamot az élmezőnyben zárja (2011-ben ugyanis Juho Hanninen mögött végzett a második helyen,  42 másodperccel).

"Nagyon várom már, hogy végre elkezdődjön a ralis szezon. A tavalyi év eredményével is elégedett lennék, hiszen nekem és a csapatomnak egyaránt jó lökést adna a továbbiakra egy dobogós pozíció. Kedvenceim közé tartozik az Azori-szigetek, magával ragad a környezete és a hangulata" - nyilatkozta a Skoda UK versenyzője.

A tizenhárom fordulós Interkontinentális sorozat tehát február 23-án, az Azori-szigeteken veszi kezdetét, Sao Miguel szigetén. Andreas azonban előtte még lógat egyet, a svéd világbajnoki futamon a VW gyári csapatában, Sebastien Ogier csapattársaként áll rajthoz.

Lara