![]() |
![]() |
|
{
|
Január
18.
Mindössze 4 gyorsasági megtétele várta a VB-mezőnyt a mai napon,
azonban a közel 37 és 31 km-es szakaszok kétszeri teljesítése
nagyon komoly feladatot jelentett a csapatoknak. Reggel a hosszabbik gyorsasági várt a mezőnyre.
Az első szakasz eredményei alapján úgy tűnhetett, Loeb ismét megfoghatatlan,
hiszen csak Sordo tudta tartani vele a lépést (mindössze 1 másodperc
hátránnyal). Mögöttük Hirvonen, Latvala és Petter Solberg érkeztek.
A norvégnak már az elsőn több, mint fél perc hátrányt sikerült
begyűjtenie a tornásszal szemben. A szakasz céljában szinte minden
pilóta hangsúlyozta, milyen messze van még a verseny vége, ezért
fontos az óvatos kezdés. Ha a Ford rajongók elkeseredtek az első gyors
eredményeitől, az oválosok második szakaszon nyújtott teljesítménye
egyértelműen bebizonyította, hogy felesleges temetni őket. Míg
az első szakasz zömében száraznak volt nevezhető, addig a másodikon
már jelentős mennyiségű hó és jég borította az utakat. Az eredményekből
egyértelműen látszik, hogy Malcolm Wilson csapata erre a szakaszra
készült, hiszen Latvala és a második időt autózó Petter nagyon
keményen elhúztak a többiektől. A harmadik helyre Ogier érkezett,
amely nem szokatlan tőle, azonban idén S2000-res Fábia-t hajt
a francia, így már igen szép ez az eredmény tőle. A gyorson negyedik
időt autózó Loeb már 52 másodperc hátrányt gyűjtött be, így Latvala
azonnal az élre került összetettben. A második körnél már látszott, hogy a csapatok
gumi-taktikái már közelebb állnak egymáshoz. A harmadik szakaszt
újra Loeb nyerte, viszont mögötte szorosan érkezett Latvala, Solberg
és Sordo. A negyedik szakasz újabb meglepetéseket hozott,
Latvala az előző körben nyújtott űridőt nem tudta megismételni,
helyette egy borulást mutatott be. Esése azért is szomorú, hiszen
ezen a versenyen nem lehet élni a Superally szabállyal, így a
finn ezek után biztos, hogy pont nélkül zárja a Montét. Habár
Hirvonen befejezte a napot, az utolsón másfél percet gyűjtött
be csapattársával szemben. Mikko mellett lényegében az egész mezőnyt
elkalapálta Loeb ezen a szakaszon, így magabiztos, egy peces előnnyel
kezdheti a csütörtöki napot. Az utolsó gyorson Delecour villantott
és hozta a második helyet, Sordo újra a mezőny elejében végzett.
A gyors másik áldozata az élmezőnyből Neuville, aki technikai
hiba miatt kényszerült a verseny feladására. Az S2000-resek közül Ogier volt a leggyorsabb,
elképesztő módon a nap végén az összetett negyedik helyen áll,
mögötte P-G Andersson a Protonnal, aki még épp befért a legjobb
10 közé. Nap végén
mondták: Petter
Solberg: "Elégedett vagyok a nappal, nagyon nehéz
volt. Sajnálom Jari-Mattit, nyomni fogom a csapat becsületéért!” Ogier:
"Örvendetes, hogy ezen a helyen állunk. Nagyon nehéz
volt a mai nap, az egész verseny ilyen kemény lesz!” Monte
Carlo Rally 1. nap: Krizsanyik
Zoltán |
|