![]() |
![]() |
|
{
|
Január
17.
A rali világbajnokság idén visszatért a legendás Monte Carlo-környéki
szakaszokra. A keddi shakedown-al kezdetét vette a 2012-es WRC
szezon. A délelőtti bemelegítés eredménye okozott néhány apróbb
meglepetést, hiszen a leggyorsabb eredménnyel a tavalyi évben
DS3 és Fiesta WRC-vel is versenyző Evgeny Novikov végzett. Ennél
is meglepőbb talán Armindo Araujo második helye a Minivel. Az
eddigi gyakorlattal ellentétben tehát nem Sordo volt a leggyorsabb
Minis - a gyári csapat spanyol pilótája csak a nyolcadik időt
tudta megszerezni. Sebastien
Loeb “csak” a harmadik helyre volt jó, bár lemaradása mindössze
fél másodperc az elsőtől. Petter Solberg ígéretesen kezdett a
Ford-al, negyedik helye mindenképpen bizakodásra ad okot. A Citroen
fiatal tehetsége is szépen odatette magát már az elején, hiszen
Neuville megszerezte a teszt ötödik leggyorsabb idejét. Hatodikként
Latvala érkezett be, majd mögötte tavalyi csapattársa, Mikko Hirvonen
található. Kilencedikként Ott Tanakot láthatjuk, a tizedik helyet
a Volkswagen csapat pilótája, Sebastien Ogier szerezte meg, így
a francia szerepelt a leggyorsabbként az S2000-res pilóták közül.
A legjobb 10 közül olyan nevek szorultak ki, mint Henning Solberg,
Francois Delecour vagy Matthew Wilson. A hivatalos
teszt eredményéből azonban nem tudunk messze menő következtetéseket
levonni, hiszen még rengeteg új tényezővel kell a pilóták nagy
részének megküzdenie (átigazolások, új, továbbfejlesztett autók
megismerése…). Emellett pedig tovább bonyolítja a képletet a Montéra
jellemző szélsőséges időjárási körülmények. Monte
Carlo Rally - shakedown: Krizsanyik
Zoltán |
|