![]() |
![]() |
|
{
|
Január
17.
A felkészülésnek vége, a héten kezdődik az új szezon, és a Monte
Carlo-val egy igazi klasszikus tér vissza, ahol Latvala is egész
pályás letámadása kezdene. "Most olyan versenyképesnek érzem
magam aszfalton, mint még soha”, hangsúlyozza a még mindig csak
26 éves versenyző, "a kirakós minden darabja a kezünkben
van, ami a vb cím megnyeréséhez szükséges - egy erős csapat, a
Fiesta WRC-vel egy gyors és megbízható autó, és két erős pilóta.
Most már csak annyi a dolgunk, hogy a kis darabokat összeillesszük
egy egésszé. Ha sikerül, akkor mindkét címet esélyünk lehet elhódítani.
2008 óta vagyok gyári pilótája a Fordnak, de még soha nem volt
ilyen sok esélyünk.” Azt, hogy
a szezon az idei évben nem Svédországban, hanem a francia Alpokban
kezdődik Latvala nem feltétlenül előnyként éli meg. "2010-ben
és 2011-ben is győzelemmel tudott kezdeni a csapat. Ezt idén megismételni,
már csak az aszfaltspecialisták miatt is, nagyon nehéz lesz. Ha
az első háromban végeznénk, azt sikernek értékelném. Ezután meg
olyan versenyek jönnek, amik nekünk jobban fekszenek. A Monte
útjai alkalmanként nagyon öregek és hullámosak, a tapadás állandóan
változik. És ennek tetejében még a gumiválasztás is nagyon komplikált
tud lenni időnként. Ha például a szerviz-parkban állunk Monacóban,
a Földközi tenger partján, tudnunk kell, hogy fent a hegyekben,
milyenek a viszonyok, és döntenünk kell, melyik gumikat tetessük
fel. Aki ebben hibázik, az kilométerenként veszít súlyos másodperceket.
A gumikon múlhat, hogy merre billen a mérleg nyelve, amikor győzelem
vagy vereség a kérdés.” Kígyó |
|