![]() |
![]() |
|
{
|
Január
15.
Sikerekben gazdag ez hétvége a skandináv tehetségeket gondozó
műhely, az Even Rally számára. Andreas
Mikkelsen a norvég bajnokság nyitóversenyét nyerte meg, míg
Finnországban a Riihimaki Ralli-n végzett elsőként a nemrég szerződtetett
Lappi. A még csak 20 éves, egykori gokartos ezen a versenyen ülhetett
először a Fiesta S2000-ben, amit a PrintSport Racing készített
fel neki. A nyitószakaszt
- ami a helyi lóversenypályán került lebonyolításra -, még a hatszoros
finn bajnok Juha Salo nyerte, de később a Mitsubishijén 1-es rajtszámmal
versenyző pilóta értékes másodperceket veszített a frissen esett
hó miatt. Ennek haszonélvezője Lappi volt, aki már a második szakaszon
átvette a vezetést. A Fiestás
fiatal mégsem tudta hibátlanul teljesíteni a versenyt, kicsúszott
az árokba, amivel 10 másodpercet és időlegesen a vezetést is elvesztette.
Az utolsó szakaszon mégis sikerült neki visszaszereznie a vezetést,
és ezzel 12,9 mp előnnyel megnyernie a versenyt. "A nyáron
voltak jó eredményeink, mégsem mertünk a győzelemről álmodni.”
- mondta Lappi a célban. A finn bajnokság
nem pihen sokat, két hét múlva az Artic Lapland Rally-val folytatódik
a sorozat. Kígyó |
|