![]() |
![]() |
|
{
|
Január
13.
Tanak Fiestájának új ruhája mindenképp tetszetős, az M-Sportnál
a gyári csapat tavalyi francia ralin bemutatott fekete ruháját
vették alapul. Tanakot az idei évben munkáltatója, az M-Sport
benevezte az M2-es világbajnokságra is, Ott ennek köszönhetően
a VB mind a 13 futamán rajthoz állhat a Fiesta RS WRC-vel. A támogatói
hátteret az M-Sport és a Ford mellett a világbajnokság hivatalos
gumibeszállítója, a Michelin adja. Az észt eddig
két versenyen vehetett részt a Fiesta WRC-vel, a VB szezonzáró
futama, a Wales Rally mellett Jari-Matti Latvalával rajthoz állt
a francia aszfaltbajnokság utolsó futamán, a Rally du Var-on is.
Erre éppen azért volt szükség, hogy versenykörülmények közt is
felkészüljön az idei Montéra, de azért a verseny előtt a csapat
még beiktatott egy tesztet is. A
teszt sikerülhetett volna jobban is, Tanaknak ugyanis sokakhoz
hasonlóan, beletört a bicskája a Monte tesztelésébe, leesett az
útról és rendesen összetörte az autó bal elejét. Sebaj, ami rosszul
indul, jól végződik. Fri |
|