Peterhansel tovább növelte az előnyét + videó

Január 13.
A Dakar 11. szakaszán Peterhansel volt a leggyorsabb, így közel négy perccel tovább növelte előnyét Romával szemben. A Szalay - Bunkoczi kettős ismét egy eredményes napot zárt.

Az eredeti tervek szerint az első perui szakaszon (Arica - Arequipa) két külön nyomvonalon haladtak volna az autósok és a motorosok. Az elmúlt napok esőzése, azonban arra kényszerítette a rendezőket, hogy módosítsanak az alapötleten, sőt még a szakaszt is le kellett rövidíteniük. (A nap egyébként két szelektívből állt, egy semleges zónával összekötve.) A résztvevők helyzete sok helyen így sem volt egyszerű, mert a megáradt folyókon való átkelés nem volt veszélytelen, főleg a motorosok számára.

Az autósok között a Minik domináltak, ugyanis az első öt helyből négyet ők foglaltak el. Egyedül Giniel de Villiers furakodott be közéjük a 4. helyen (+9:28). Peterhansel egy gondmentes nap után behúzta második szakaszgyőzelmét Roma (+3:44) és Leal Dos Santos (+8:56) előtt. Kicsit szorosabban is alakulhatott volna a befutó az első két helyen, de Roma előtt elesett egy motoros, és amikor a spanyol pilóta ki akarta kerülni, akkor a homokba ragadt. Ez kb. két percébe került. Az 5. Novitskiy lett bő 10 perces lemaradással. A tegnapi küzdelmes nap után Holowczyc végül célba ért. A 11. szakaszt hatodikként teljesítette, de az előző napi műszaki gondok miatt visszacsúszott a összetettben a 11. helyre, és 6 órás hátrányával sok jóra már nem számíthat a folytatásban. Robby Gordon is kiszállt a győzelemért folytatott játszmából, mert 199 km után műszaki hiba miatt 1 óra 40 percet hagyott bent a pályán.

A Szalay - Bunkoczi kettős viszont ismét remekelt és a 17. helyen fejezték be a napot., összetettben a 20.-ak. "Vízválasztó nap volt a mai. Az előzetesen kiadott útvonaltervben nem nagyon volt dűne, aztán csak előkerültek valahonnan azok az óriási, nagyon puha homokhegyek. Amikor megláttuk, azonnal megálltam, hogy leengedjük a kerekeket. Hárman megelőztek, de ők utána ott ástak, amikor mi vígan elmentünk mellettük. A második szakasznak volt egy sziklás része, amelyen sokszor kétesélyes volt, hogy az autó leesik a szakadékba, vagy fent marad az úton. Laci a vége felé már nem is mondta, hogy balra menjünk vagy jobbra, hanem csak azt, hogy türelmesen, türelmesen, türelmesen. Igaz, volt alapunk az óvatosságra, mert a végén csak ráugrattunk egy köves dombra és eltörtük az egyik rugót. Összességében azonban elégedett vagyok a nappal, hiszen az volt a cél, hogy végigmenjünk, és végigmentünk.” - mondta Szalay.

Az autósok állása 11 szakasz után:
1. S. Peterhansel - Mini - 32:38:05
2. N. Roma - Mini - 0:22:49
3. G. de Villiers - Toyota - 1:11:01
4. R. Gordon - Hummer - 2:10:31
5. L. Novitskiy - Mini - 2:11:10
…20. Szalay B. - Opel - 14:06:49

A kemény nap ellenére szoros befutó alakult ki a nap végére a motorosoknál, mert az első öt közti differencia kevesebb volt, mint 5 perc. A két gyári KTM háziversenye tovább folytatódott, és Cyril Despres győzelmével zárult. Gerard Farres Guell (KTM) egyszer egy 5. idővel már felhívta magára a figyelmet, sőt két napja még a nagyon előkelő összetett 5. pozíció is az övé volt. A 11. szakaszon is remekelt, és bő másfél perccel végzett a szakaszgyőztes mögött. Marc Coma lett a 3., kétperces hátránnyal, ami azt jelenti, hogy Despres egy picit tovább tudta növelni az előnyét csapattársával szemben. Eddigi legjobbját motorozta Johnny Aubert (KTM), ami ez esetben egy 4. idő volt 3 és fél perces hátránnyal. A top 5-be az előző nap győztesen, Joan Barreda fért még be (Husqvarna, +4:53). Gyenes Emánuel a 17. helyen fejezte be a szakaszt (+28:24).

A motorosok állása 11 szakasz után:
1. Cyril Despres - KTM - 37:11:16
2. Marc Coma - KTM - 0:02:22
3. Helder Rodrigues - Yamaha - 1:08:40
4. Jordi Viladoms - KTM - 1:24:46
5. Stefan Svitko - KTM - 1:34:56
…17. Gyenes Emánuel - KTM - 4:54:34

A quadoknál ismét Patronelli uralom volt. Alejandro 31 mp-el ért hamarabb célba, mint Marcos. Gyakorlatilag együtt haladtak a nap során. Egy alkalommal rossz irányba mentek egy motoros után, de gyorsan visszataláltak a helyes "útra”. A patakátkeléseknél is akadt egy kis gondjuk, de kisegítették egymás a nehéz helyzetből. A problémáik ellenére a 3. Maffei is kapott tőlük 19 percet, a 4.-5 helyen célba érő Casale és Tonetti pedig egy órát. Összetettben továbbra is 1 óra 20 perccel vezet Alejandro a testvére előtt, Maffei hátránya pedig túllépte a 2 órát.

A T4 kategóriában végre éledezik a Kamaz, mert a tegnapi nap után ezúttal is ők végeztek az első helyen. Az egész Iveco team Karginovot üldözte, de sikertelenül. Az Iveco csapaton belül Stacey (+3:03), Biasion (+5:02) és de Rooy (+6:32) volt a sorrend. Ötödikként a cseh Kolomy ért célba 13 és fél perces lemaradással. Összetettben annyi változott a top 5-ben az előző naphoz képest, hogy Pep Vila elvesztette a 4. pozícióját. Helyét Karginov vette át, illetve az ugyancsak Kamazos Ilgizar Mardeev az ötödik. Sajnos, ahogy az várható volt, a magyar kamion kuplung hiba miatt végül a verseny feladására kényszerült.

A kamionok állása 11 szakasz után:
1. G. de Rooy - IVECO -
2. H. Stacey - IVECO - 0:55:58
3. A. Ardavichus - KAMAZ - 1:20:29
4. A. Karginov - KAMAZ - 2:30:42
5. I. Mardeev - KAMAZ - 3:59:48

 

A folytatásban 246 szelektív km vár a résztvevőkre, 440 km összekötő résszel Arequipa – Nasca között.

Roma már három szakaszgyőzelemnél tart
Robby Gordon támadásba lendült
Roma megszerezte második szakaszgyőzelmét

Bóka István