Roma már három szakaszgyőzelemnél tart + videó

Január 12.
Nani Roma megszerezte idei harmadik szakaszgyőzelmét, mellyel összetettben is előre lépett a második helyre. Lehet, hogy Robby Gordont egy technikai szabálytalanság miatt kizárják? Szalayék a 17. helyen értek célba.

A Dakar 10. szakaszán (Iquique és Arica) 317 összekötő és 377 szelektív km várt a versenyben maradt 105 autóra, 114 motorra, 67 kamionra és 17 quadra. A részvevők feladatát jócskán megnehezítette a fesh - fesh homok, ahová nagyon könnyen beragadhattak a járművek.

Robby Gordon előző napi szakaszgyőzelme, illetve kevesebb, mint 6 perces hátránya Peterhansellel szemben, egy nagy támadást sejtetett, de a küzdelem elmaradt. Gordon terveit keresztülhúzta két defekt, illetve javítás céljából is kénytelen volt megállni, ahol rengeteg időt elvesztegetett. A Hummerrel áthajtott egy komolyabb kövön, ami a kocsi aljának nem tett jót. Az amerikai bő 14 perces hátránnyal negyedikként ért célba. A leggyorsabb immár harmadszor Nani Roma volt, aki, ha csak 21 mp-el is, de magamögé utasította Peterhanselt, illetve Giniel de Villierst is (+7:44). Meglepetésként végre egy Mitsubishi is befért az első ötbe, a holland Bernhard Ten Brinke irányításával. Gordon gondjai nem csak Peterhanselnek jött jól, hanem Roma-nak is. Mr. Dakar egy kis lélegzethez jutott, Roma pedig előre lépett az összetett második pozíciójába. Holowczyc egy nagyon ígéretes kezdet után elvesztette minden esélyét egy jó szereplésre. A lengyel pilóta a kormánymű hibája miatt többször is kénytelen volt megállni. Az sem lehetetlen, hogy a Dakar feladására kényszerült, mert éjfélig nem szerepelt a neve a célba érők listáján.

Szalayék úgy tűnik, hogy kezdenek belejönni, mert a 17. helyen teljesítették a szakaszt (+1:18:22), és az összetettben is nagyot ugrottak előre, pedig nem volt gondmentes a napjuk. Kénytelenek voltak lapátolni és két defekt is lassította őket. "A dűnék után a leengedett kerekekkel mentünk tovább, ám kiértünk a köves szakaszra, ahol előbb bal első, majd jobb hátsó defektet kaptunk. Amíg kereket cseréltünk, jó néhányan megelőztek, úgyhogy azt gondoltam, húszon kívül leszünk. Ehhez képest nagyon elégedett vagyok a tizenhetedik hellyel. S van még valami, ami biztos: holnap három pótkereket viszünk, nem akarok rizikózni” - mondta Szalay.

Gordon 3. helye bizonytalan, mert az amerikai versenyző közel áll a kizáráshoz. A 9. szakasz után a Hummeren egy technikai ellenőrzés során szabálytalanságot találtak az ellenőrök, azonban Gordon szerint szó sincs szabálytalanságról. A végső döntésig, ami akár heteket is igénybe vehet, ugyanis Párizsban mondanak "ítéletet", Gordon tovább versenyezhet.

Az autósok állása 10 szakasz után:
1. S. Peterhansel - Mini - 28:41:12
2. N. Roma - Mini - 0:19:05
3. R. Gordon - Hummer - 0:19:51
4. G. de Villiers - Toyota - 1:01:33
5. L. Novitskiy - Mini - 2:00:55
... 24. Szalay B. - Opel - 13:00:02

Joan Barreda néhányszor már megvillant az elmúlt napokban, azonban az igazi nagy durranást a 10. szakaszon mutatta be, ahol az egész motoros mezőnyt maga mögé utasította. Teljesítménye azért is kiemelkedő, mert a 35. km-nél egy kő megütötte a lábát, és egész nap komoly fájdalmai voltak. (Sikere ellenére Barreda összetettben a 13. helyen áll, a hátránya pedig 3 és fél óra.) Coma-nak (+1:32) és Despres-nek (+3:39) ezúttal be kellett érnie a 2.-3. hellyel. Helder Rodrigues lett a 4. (+5:16), Jordi Viladoms az ötödik (+8:48). Közel 39 perces lemaradással Gyenes Emánuel a 22. helyen zárta a szakaszt. Összetettben továbbra is Despres vezet, de az előnye már csupán 21 mp Coma-val szemben! Paulo Goncalves bukott egy nagyot, amely miatt abszolútban a 36. helyig zuhant vissza. David Casteu-t az előző naphoz hasonlóan műszaki gondok lassították. A váltó hibájából rengeteg időt elvesztegetett, és csak az 54. összetettben.

A motorosok állása 10 szakasz után:
1. Cyril Despres - KTM - 33:07:39
2. Marc Coma - KTM - 0:00:21
3. Helder Rodrigues - Yamaha - 0:45:56
4. Jordi Viladoms - KTM - 1:18:52
5. Stefan Svitko - KTM - 1:24:38
…18. Gyenes Emánuel - KTM - 4:26:10

A quadok között az első öt versenyző napok óta nem változik, csak a helyezések és az időkülönbségek módosulnak. A top 3 pedig Tomas Maffeire és a Patronelli testvérekre korlátozódik le. Nem volt ez másképp a 10. szakaszon sem, ahol ezúttal Maffei volt a leggyorsabb, a szinte azonos idővel célba érő Marcos (+12:56) és Alejandro (+13:26) előtt. A 4.-5. helyen Casale (+21:00) és La Fuente (+32:27) zárta a szakaszt. Összetettben nem változott az állás. A testvérpár közti különbség közel azonos az előző naphoz képest (~1 óra 20 perc), Maffei viszont szakaszgyőzelmének köszönhetően faragott a hátrányából (+1:36:46).

A tegnapi Iveco fölény a 10. szakaszon nem érvényesült, mert a szakasz 2/3-ánál tulajdonképpen a komplett Iveco csapat elkeveredett, ennek következtében, ha nem is sokkal, de a Kamazok teljesítettek a legjobban. Ardavichus begyűjtötte első szakaszgyőzelmét nyomában márkatársával, Karginovval (+2:18) és de Rooy-jal (+2:23). A navigációs hiba ellenére Biasion hátránya sem haladta meg a hat percet. Az előző naphoz hasonlóan ismét Vila ért célba ötödikként (+11:39). Az összetett állása annyiban változott az előző szakaszhoz képest, hogy de Rooy előnye tovább gyarapodott Hans Stacey-vel szemben. Ráfért egy kis siker a Kamazra, mert Ayrat Mardeev motorhiba miatt kénytelen volt kiállni a versenyből. A Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió elakadt egy dűne tetején és a kuplung is tönkrement a MAN-on. A műszaki hiba sajnos könnyen a magyar kamion kiesését jelentheti.

A kamionosok állása 10 szakasz után:
1. G. de Rooy - IVECO -
2. H. Stacey - IVECO - 0:59:27
3. A. Ardavichus - KAMAZ - 1:04:17
4. P. Vila - IVECO - 2:34:46
5. A. Karginov - KAMAZ - 2:37:14

 

A folytatásban Arica és Arequipa között egy közel 600 km-es szakasz már Peruban kerül megrendezésre. A versenyzők ismét egy húzós napra számíthatnak, mert a mért rész hossza megközelíti a 480 km-t.

Robby Gordon támadásba lendült
Roma megszerezte második szakaszgyőzelmét
Magyarokat zártak ki a Dakaron

Bóka István