{

 

 

Freddy Loix folytatná az IRC-t

Január 11.
A tavalyi évben nagy tolongás volt az IRC bajnoki címéért, hiszen az utolsó verseny előtt matematikailag hatan is esélyesek voltak a sorozat megnyerésére. Közöttük volt a már igen tapasztaltnak számító Freddy Loix is.

A belga versenyzőről az a hír járja, hogy 2012-ben is résztvevője lesz az interkontinentális futamoknak. Tavaly egyébként nyolc versenyen rajtolt el, melyek közül egyet győztesként ünnepelt, míg négy további ralin a dobogón végzett a BFO színeiben egy Fabia S2000-essel. Végül a 2011-es esztendőt az összetett negyedik helyen zárta.

"Ciprus kivételével fantasztikus évem volt a tavalyi. Sanremo ugyan negatív volt az évad során, annak ellenére, hogy ott is a győzelem reményében rajtoltam el. Nehéz helyzetben voltam és leszek is, hiszen a többieknek minden esélye megvan a tíz, tizenegy rajthoz álláshoz, míg nekem akár egy hét fordulós IRC-s évet is nehéz összehozni” - nyilatkozta a 41 éves Loix.

A belga versenyző 2012-es szereplése még egyeztetés alatt áll, de hamarosan nyilvánosságra hozzák, hol folytatja pályafutását Freddy Loix.

Lara