Merksteijnék idei Citroenje

Január 10.
Tavalyhoz képest kevesebb VB futamon áll rajthoz 2012-ben a holland Citroenes apja-fia csapat, az autó azonban most is szép lesz.

Ízlések és pofonok eltérőek lehetnek, de azt talán nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy idősebb is fiatalabb Peter Van Merksteijn autói sosem tartoztak a rondák közé és ez idén sem fog sokat változni.

Az autó továbbra is magán viseli a Merkstejnékre jellemző lila színt, de az új olasz főtámogató érkezésének köszönhetően a fekete szín is markánsan megjelenik a DS3 WRC-n. Az új ruhába öltöztetett Citroen a papa mutatja be a Monte-Carlo Rallyen, fia majd a havas Svéd Rallyn veheti kezelésbe az autót.

A családi csapat idén a tavalyihoz képest kevesebb világbajnoki futamon áll rajthoz, a két már említett rali mellett Portugáliában és Németországban biztosan, opcionálisan pedig a Wales és az Olasz versenyeken törik a fejüket.

Merksteijnék a VB futamok helyett 2012-ben inkább nemzeti és regionális bajnokságok futamaira összpontosítanak, így Hollandián kívül felbukkanásukra lehet számítani Németországban és Belgiumban is.

Prokop is új ruhába öltözteti a Fiestát
Itt a 2012-es Fiesta WRC
Marad a Ford a VB-n, Latvala és Petter a pilóták

Fri