![]() |
![]() |
|
|
Január
2.
A Dakar második napján a rendezők egy 487 km-es etapot jelöltek
ki (290 km szelektívvel) Santa Rosa és San Rafael között. A szakasz
változatos viszonyokkal várt a mezőnyre, mert az első része tempós
volt, ahol a motorosok akár 160-170-nel is száguldhattak, a folytatásban
azonban dűnékkel és sziklás területekkel is meg kellett küzdeniük
a versenyzőknek. Nagyot változott
a világ egy nap alatt, ugyanis a nyitó szakaszt Al-Attiyah csak
úgy tudta befejezni, hogy csapattársa, Robby Gordon bevontatta
a táborba. A katari versenyző még abban sem lehetett biztos, hogy
az éjszaka során a szerelőknek sikerül megjavítani a Hummert.
Sikerült, amit Al-Attiyah egy szakaszgyőzelemmel "hálált"
meg, összetettben pedig előre lépett a 6. pozícióba. Másodikként,
alig 54 mp hátránnyal Peterhansel zárta a napot. Harmadikként
Robby Gordon lemaradása megközelíti a 3 percet, de ebben már benne
van egy kerékcserével járó időveszteség is! (Peterhansel szintén
kapott egy defektet, de ő csere nélkül ki tudott jönni a szakaszról.)
A top 5-be még két Mini fért be, Holowczyc (+3:31) és Roma (+4:15)
sorrendben. Összetettben Peterhansel állt az élre, mögötte alig
2 és fél perces hátránnyal Gordon és Holowczyc követi. A Szalay
- Bunkoczi kettős jól kezdett, de végül műszaki hiba miatt kétórás
hátránnyal csak a 64. idővel zárták a szakaszt, összetettben pedig
hátracsúsztak a 60. pozícióba. Az
autósok állása két szakasz után: A motorosoknál
a két gyári KTM-mel Coma és Despres volt a leggyorsabb. Kettejük
között bő egyperces differencia alakult ki a célig. Szakaszgyőzelmének
köszönhetően Coma átvette a vezetést az abszolút sorrendben. A
harmadik helyért nagy küzdelem alakult ki Joan Barreda (Husqvarna)
és Francisco Lopez (Aprilia) között. A párviadalt ezúttal Barreda
(+2:33) nyerte alig 11 mp-el. Ötödikként a lengyel Jakub Przygonski
(+4:17) fejezte be a szakaszt. A két magyar motoros, Gyenes Emánuel
és Saghmeister Gábor két nap után a 33. és a 76. helyen áll az
abszolút sorrendben. A
motorosok állása két szakasz után: A quadok között
az előző naphoz hasonlóan Sergio La Fuente nyerte a szakaszt Alejandro
Patronelli (+00:04:08) és Tomas Maffei (+00:08:35) előtt. Az abszolút
sorrend két nap után szintén ugyanez. A második
nap a kamionok között az Iveco és a Kamaz csatáját hozta. A szakaszt
végül Gerard de Rooy nyerte a Kamazos Eduard Nikolaev előtt. A
harmadik helyért ugyancsak az említett két márka monstrumai harcoltak
Hans Stacey-vel és Ayrat Mardeevvel a volán mögött. Ez esetben
is az Iveco volt a jobb, de csupán 2 mp-el. (Stacey lemaradása
a legjobb időhöz képest közel 5 perc volt.) Ötödikként Ales Loprais
(Tatra) ért céba, bő 6 perc hátránnyal. A kamionos kategóriát
két szakasz után De Rooy vezeti cirka 5 és fél perces előnnyel
Nikolaev és Stacey előtt.
A Dakar egy
501 km-es etappal folytatódik (208 km szelektívvel) San Rafael
és San Juan között. Három
MINI kezdett az élen |
|