![]() |
![]() |
|
|
Január
2.
- Azt hiszem, hogy igazándiból ennyi a különbség egy WRC és egy
N-es autó között, ám természetesen mindez semmit sem von le ellenfelünk
győzelme értékéből; gratulálunk Érdi Tibinek! - jelentette ki
Kazár Miki. - Az első két gyorsasági szakasz le volt fagyva, majd
után folyamatosan száradtak a pályák. Közben mi amiben csak lehetett,
segítettünk csapattársunknak, Kiss Laciéknak. - A versenyen
összességében előfordultak a mezőnyben vezetői és technikai hibák
is, mi pedig ami belefért, Érdi Tibiékre igyekeztünk zárkózni,
majd a végén előnyünket megtartva álltunk oda az utolsó gyorshoz.
Tibi nem kezdő, hanem immár vb-s tapasztalatokkal bíró pilóta.
Azt sajnálom csak, hogy nem N-es autóval versenyeztek, mert akkor
szorosabb lehetett volna talán a meccs az elején. Egyébként amit
kiszerettünk volna próbálni - az R4-es fejlesztéseket - , azt
sikerült kipróbálnunk, és azt hiszem, hogy most már aszfalton
is egyre jobban gyorsulunk Nándival. Számomra külön öröm volt,
hogy nagyon sok néző látogatott ki a ralira, akik jó hangulatban
nézhették a történéseket. Boldog új évet kívánunk! Viszlát 2012-ben! |
|