Tanak és a DMACK közösen debütál a WRC-vel + videó

November 4.
Együtt mutatkozik be a rallysport legfelsőbb szintjén az észt szupertehetség és a kínai gumigyártó a Wales Rallyn, Ott Tanak és a DAMCK WRC abroncs túl van az első közös teszten.

Tanak az idei évet az S-WRC-ben töltötte és nagyon közel állt hozzá hogy bajnoki címet szerezzen. Erről egy buta hiba miatt lecsúszott, de ennek ellenére a bizalom töretlen iránta, így a jövő heti Wales Rallyn kipróbálhatja gyorsaságát a legnagyobbak közt, az M-Sport egy Fiesta WRC-t bocsájt az észt fiú rendelkezésére.

Ebben lesz partnere a kínai gumigyártó, a DMACK is, amely a Michelin mellett egyedüliként kínál alternatívát gumiválasztásra a Rally Világbajnokságon. Mivel a távol-keleti abroncsok eddig egyetlen egyszer sem kerültek fel World Rally Carra, ezért a cég úgy döntött, beszáll Tanak WRC-s versenyébe, hogy a királykategóriából is gyűjtsenek egy kis tapasztalatot arról, hogy viselkednek abroncsaik.

Tanak WRC-je szinte ki sem látszik a DMACK felirat alól, és az első teszten pedig felkerültek a Fiesta WRC-re a DMG Plus fantázianévre hallgató abroncsok is. Az észt-kínai-brit kooprodukcióban megrendezett tesztről egy rövid videó is készült, íme:

FORD: Bizonytalanság és Tanak WRC-premier

Fri