Wilson szerint 2011 a privátok éve lehet

Október 30.
Az M-Sport igazgatója, Malcolm Wilson szerint jövőre lesz eddigi legtöbb esélye a privát versenyzőknek, hogy futamot nyerjenek.

Az új szabályoknak köszönhetően sokkal kiegyenlítettebbek lehetnek a versenyek, hiszen minden csapatnak és versenyzőnek sokat kell majd tanulniuk az új 1.6 literes, turbós WRC-kről. Ezáltal végre Petter Solberg is esélyes lehet valóban újabb győzelmekre.

Malcolm Wilson: "Ha Petter az ideihez hasonló felállásban folytatja jövőre és privátként kategorizáljuk őt, véleményem szerint jövőre lehet a legtöbb esélye a győzelemre, mióta a Subaruval a csúcson volt. Továbbá teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy egy fiatal tehetség is WRC futamot nyerjen jövőre. Természetesen ehhez már kisebb szerencsére is szükség lehet, mint például eső, vagy az első autók által letakarított utak."

"Évek óta először minden autónk - az első szervízsátortól az utolsóig, a BP autók, a Stobartok, a Monsterek, a Munchi’s; mind, egytől egyig ugyanaz lesz. Az összes új fejlesztés, amit Mikko és Jari segítségével letesztelünk, mindegyik autóba belekerül. Elképesztő év elé nézünk!"

Krizsanyik Zoltán