Ogier versenybe száll a DS3-mal

Október 30.
Azt gondolhatnánk, hogy a Wales Rally után Sebastien Ogier hátradől székében és kipiheni az év fáradalmait. A fiatal francia tehetség azonban nem tud leállni!

Pihenés helyett Ogier részt vesz hazai futamán, az 56. Rallye du Var-on egy DS3 R3-mal.

A Citroen pilótáján nagy lesz a nyomás, hiszen Thierry Neuville-el kell megküzdenie, aki egész évben a JWRC élvonalában autózott és múlt hétvégén megnyerte az elsőkerekesek versenyét, szintén egy DS3 R3-mal, a svájci Valais Rallyn továbbá összetettben harmadik lett és két szakaszgyőzelemmel is büszkélkedhet.

A Genf környéki verseny (mely a Rali EB utolsó futama is volt egyben) nagyon komoly kihívás elé állította a versenyzőket, hiszen esős és havas útfelülettel is meg kellett küzdeniük, de Neuville sikeresen vette az akadályokat és meggyőzően mutatta be a DS3 R3-at a lehetséges vevőknek.

Neuville: "Nagyon trükkösek voltak a pályák, sok helyen havas, saras, murvás volt az aszfalt. Épp ezért mégjobban örülünk a remek eredménynek, viszont szomorúak is vagyunk, hogy ki kellett szállnunk az autóból. Nagyon élveztük az összes megtett métert, mely bebizonyította hogy versenyképes és megbízható a ralin. Tudtuk, hogy kemény feladatt áll előttünk a változatos útfelületeknek köszönhetően, de sikerült jól feldolgozni a pályákat, mely a verseny során nagyon hasznos volt számunkra."

A DS3 R3 a FIA egyik új kategóriája, az R3T szabályai alapján épült: négy hengeres, 1.6 literes turbó motor, mely a PSA konszern egyik erőforrásán alapszik és 210 lóerőt présel ki magából köszönhetően a versenyalkatrészeknek, mint például a vezérműtengely, dugattyú, motor-elektronika. Továbbá egy hat sebességes fél-automata váltóval van felszerelve, ami hasonló kialakítású, mint a C4 WRC-ben jelenleg használt.

Ogier számára - aki idén két VB futamot is nyert (Portugália, Japán) - nem lesz idegen az elsőkerékhajtás, hiszen 2008-ban ő szerezte meg a JWRC bajnoki címét egy C2 S1600-tal.

Krizsanyik Zoltán