Sordo csatlakozik Raikkönenhez

Július 26.
A szezon nyolcadik rallyjára a Citroen egy nagy lépésre, vagy inkább cserére szánta el magát: Sebastien Ogier-t, aki a Citroen Junior Team versenyzője, átültették a Citroen Total World Rally Team második autójába, míg Sordot az ő helyére csoportosították át. A spanyol így megszokott csapattársát Kimi Räkkönenre cserélte. Ez a felállás marad a szezon további murvás futamaira, Japánban és Nagy-Britanniában.

"A Citroen Junior Team célja, hogy a fiatal versenyzőknek lehetőséget adjon arra, hogy megmutathassák képességeiket a legjobbak között." - mondta Benoir Nogier, a csapat menedzsere. "Sebastien Ogier már teljesítette ezt és nagyon örülünk neki. A teljesítménye megmutatja, hogy mennyi munkát öltünk ebbe a projektbe az év kezdete óta. Reméljük, hogy Daninak is lehetősége lesz megmutatni, hogy valójában mire is képes."

Dani Sordo idén mindössze kétszer tudott a dobogóra állni. Portugáliában harmadikként végzett, Bulgáriában második helyre hozta be a C4 WRC-t. A bajnokságban jelenleg hatodik, de a spanyol optimistán látja az újonnan kialakult helyzetet. "Kevesebb nyomás lesz rajtam. Azzal, hogy csapatot váltottam, mostmár nem fog állandóan a fejemben kavarogni a gondolat, hogy muszáj pontot szereznem a Citroen Total World Rally Teamnek. Csak a saját rallymra fogok koncentrálni és a lehető legtöbbet kihozni magamból."

Kimi Räikkönennek nem lesz újdonság a verseny, hiszen életében először itt ült rallyautóba 2009-ben. Mielőtt a tavalyi futamon összetörte az autóját, a finn F1-es világbajnok autózott pár szembeötlő időeredményt. "A teszteléseknek köszönhetően visszaszoktunk a murvás körülményekhez." - mondta Kimi. "Azok a tesztkilométerek rendkívül hasznosak lesznek a verseny során. Az előző évből merített tapasztalatom mindenképpen segíteni fog, de azért egy S2000-es és egy WRC autót nem lehet összehasonlítani. Körülbelül olyanok, mint két különböző rally. Már alig várom, hogy elkezdődjön a verseny. A Forma-1-ben sosem adatott meg a lehetőség, hogy a hazaiak előtt versenyezzek, de most biztosan rengeteg rajongó lesz a szervizben és a pályák mellett, ami nekem ezt a rallyt a szezon fénypontjává teszi!"

A két Sebastien felveszi a harcot a finnekkel
Loeb nem fog kockázatot vállalni Finnországban
Grönholm érdekelt a Mini WRC programban
Loeb és Ogier jövőre is Citroennél

Girls on Rally