A két Sebastien felveszi a harcot a finnekkel

Július 26.
3 héttel a Bulgár Rally után a Citroën Total World Rally Team készen áll arra, hogy felvegyék a harcot a helyi finn menőkkel és a Forddal. Az 1000-tó Rally specialitása az lesz, hogy Dani Sordo és Sebastien Ogier csapatot cserélnek.

A Finn Rally 60. évfordulóját ünnepli idén, ezért a szervezők lerövidítették a versenyt 2 naposra (péntek, szombat). Ennek következményeképp a futam még mozgalmasabbnak és dinamikusabbnak ígérkezik, ami kemény erőpróba elé állítja majd a versenyzőket és az autókat is.

2008-ban Sebastien Loeb megnyerte a futamot és ezzel feliratkozott azon kevés nevet tartalmazó nem skandináv versenyzők listájára, akik szintén sikert könyvelhettek el az egyik legnehezebb rallyn a hazai erőkkel szemben (pl. Carlos Sainz vagy Didier Auriol). Mint Loeb korábbi nyilatkozatából az már kiderült, nem fog mindenáron kockázatot vállalni, hiszen az előnye a bajnokságban így is majdnem leküzdhetetlen.

A Finn Rally az erdei szakaszokkal egy nagyon speciális környezet a versenyzők számára. "Ahhoz, hogy itt nyerhess, teljes harmóniában kell állnod az autóddal és az itinerrel." - magyarázta Loeb. "Meg kell tanulnod elengedni és megfogni az autót a kanyarban, pontosan úgy, mintha túlmenne rajta. Amikor kiérsz ebből a T-alakból, akkor helyezheted a megfelelő ívre."

A rallyfanok számára is különleges rendezvény ez a WRC rendezvények között, hiszen a Finn Rally egyet jelent a hatalmas ugratókkal. Loeb sokakkal ellentétben nem itt látja a verseny buktatóját. "Nem azzal nyered a rallyt, hogy magasat és hosszút ugratsz. A lényeg mindig az ugratók mögött van!" - mondta a francia. "Életbevágóan fontos, hogy az autót már előtte a jó ívre helyezd, hogy a kanyart is be tudd venni, hiszen miután már a levegőben vagy, nem tudsz változtatni a helyzeteden."

Amíg Loeb már tízszer rajthoz állt a versenyen, Sebastien Ogier tapasztalata közel sem ekkora. Az idei Portugál Rally győztesén még plusz nyomás is lesz, hiszen lehetőséget kapott a nagy Citroen csapatban versenyezni. "Ellentétben az előző futamokkal most a csapatnak kell pontokat szereznem a márkabajnokság érdekében." - mondta Ogier. "A cél kicsit más, de a kivitelezés hasonló. Juliennel [Ingrassia] rengeteget készültünk erre a futamra és a legjobbat szeretnénk kihozni magunkból. Nehéz verseny, ami rendesen felpumpálja az adrenalinodat, de örömmel nézünk a kihívás elé és hogy a csapat jó döntést hozott, amikor megkaptuk ezt a csodálatos lehetőséget."

Loeb nem fog kockázatot vállalni Finnországban
Grönholm érdekelt a Mini WRC programban
Loeb és Ogier jövőre is Citroennél

Girls on Rally