![]() |
![]() |
|
|
Öt pont szuperrallyval Kicsit tartottam
a szombati versenynaptól, hiszen rettentő hőségben kellett várakoznunk
egész nap, majd délután öt órakor számunkra is megkezdődött
a száguldás. Sokáig nem tartott, ugyanis a tervezett két szakaszból
csak egyet tudtunk teljesíteni, ezúttal a baloldali féltengely
adta be a kulcsot. A világbajnokságon és más nemzetközi versenyeken
már sikeresen bevezetett szuperrally szabályt idén vezették
be a hazai bajnokságban, ennek köszönhetően másnap folytatni
tudtuk a versenyt, igaz több mint 5 perc hátránnyal. Ennek tükrében
nem lehettek vérmes reményeink a dobogós helyezésünket illetően,
az egyetlen célunk az volt, hogy tisztességes időket autózva
célba vigyük a paripát, hiszen ebben az esetben megtarthatjuk
a murva kupa második helyünket. Szerencsére a második napon
már elkerült bennünket a balsors, így sikerült a negyedik helyen
célba érkeznünk. Teljesítményünkkel nem vagyok maradéktalanul
elégedett, azt hittem közelebb tudunk majd férkőzni az első
két helyen autózó párosokhoz a szakaszeredmények tekintetében.
Azért ennek
ellenére volt néhány olyan szakasz, ahol már csak néhány másodperc
választott el bennünket egy esetleges szakaszgyőzelemtől. |
|