Janika megtörte Asi sorozatát

Július 20.
Vasárnap délután befejeződött a magyar rally bajnokság ötödik, veszprémi futama. A szombati nagy meleg ellenére sem bátortalanodtak el a versenyzők - mely következtében pörgős és változatos eseményen vehettek részt a nézők.

A szombati versenynapon mindössze két szakasz várt a nevezőkre. A rajt délután volt, mind a kétszer a litéri körgyors került terítékre. A pálya leggyorsabbja Aschenbrenner György lett Pikó Zsuzsa navigátorával. Turi Tamás volt az, aki próbálta üldözőbe venni Mitsubishijével márkatársát - a napot végül 1,2 másodperces hátránnyal zárta. Az első napot követően még Matics Mihály állt a harmadik helyen.

Vasárnap reggel nyolc óra magasságában kezdték meg a versenyben maradt pilóták a hátralévő hét gyors teljesítését. Az 1,2 másodperces hátrányt Turi egyből lefaragta, és az élre is állt a nap első szakaszán. A negyedik gyors hozott komoly fordulatot, hiszen akkor vette át a vezetést a Peugeot 207 S2000-est terelgető ifj. Tóth János. A verseny végéig az előnyét szépen lassan növelte Asival szemben, így egy 32 másodperces hátránnyal a második lehetett a zirci pilóta. Az utolsó gyorson kerülhetett a dobogó középső fokára Asi, hiszen Turi Tamás volt esélyes rá egészen addig, amíg fel nem borultak a Mitsubishivel: "Először a hajtásunkkal akadtak problémák, melyet úgy-ahogy sikerült orvosolnunk. A második helytől egy borulás miatt búcsúztunk. Rámentem a kanyar belső részére, az autó pedig az oldalára került. A nézők visszaborítottak, így folytathattuk a versenyt." A harmadik hely így is biztos volt az egri versenyzőnek.

Ifj. Tóth János tehát győztesként zárta a veszprémi részeket: "Kedvenceim közé tartozik a sólyi erdő, így próbáltam a lehető legjobbat kihozni magamból azon a pályán. Az autóval nagyon összehangoltan versenyeztünk - talán ez annak is köszönhető, hogy a teszt és a verseny között kevés idő telt el."

A negyedik helyre Hideg Krisztián gurult be Mitsubishi Lancer Evo IX-esével. Az autóban ugyan sok kár keletkezett a versenyző elmondása szerint, de mostanra érzi igazán, hogy sikerült felvenni a lépést a kategóriájával, és csoporttársaival.

A borsod megyei Balogh János ezúttal csupán az összetett tizedik helyet gyűjthette be a japán márkájával. A teszten ugyanis összetört a kocsi, melyet sikerült rendbe hozni a futamra, de a keze még a versenynapokon is fájt, így a váltásokat nehéz volt fájdalmak nélkül megoldania.

Többek között Bútor Róbertet érdemes még megemlíteni, aki az S1600 bajnokságot már megnyerte a Veszprém Rallyt követően. A pécsi nevezésen még gondolkodik a C2-essel versenyző Robi, azonban a csapat háza táján egy márkaváltás is szóba került…

A bajnokság nagyobb nevei közül hiányolhatjuk az eredménytáblán Herczig Norbert nevét. Az utolsó előtti gyors céljában már nem találkozhattunk a Herczig-Baranyai párossal, ugyanis a Fabia S2000-es kormányösszekötője eltört, így kénytelenek voltak pontok nélkül búcsúzni Veszprémtől.

Lara