A teszt meghatározta

Július 18.
A Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, Balogh János és Németh László számára nem úgy alakult a 2010-es Veszprém Rally, ahogy azt szerették volna. A páros már a csapat csütörtöki tesztjén is balszerencsés volt, amikor az egyik ugratónál nem csak az autó, de a pilóta csuklója is megsérült, ami alapvetően kihatott hétvégi teljesítményükre. Végül így is az abszolút 10., az N-csoport 9. helyén végeztek, azaz értékes pontokkal távoztak Veszprémből.

Balogh János: - Az az igazság, hogy ez a hétvége eleve rosszul kezdődött számunkra a csütörtöki teszttel, amikor az egyik ugratónál megsérült kicsit az autó. Ott elromlott bennem valami, és nem csak mentálisan, de fizikálisan is, mivel megsérült a csuklóm. Ezt szombaton még kevésbé éreztem, vasárnap viszont már komolyan hátráltatott, mert a fájdalomtól nem bírtam elég erősen fogni a kormányt az ugratóknál és a nyomvályús részeken.

- Nem szeretném teljesen erre fogni, hogy nem sikerült úgy ez a verseny, ahogy szerettük volna, de alapjában véve úgy érzem, a balul sikerült teszt nagyban meghatározta a hétvégénk további kimenetelét. Eddig is tudtuk, de ismét bebizonyosodott, hogy csak tökéletes fizikai állapotban lehet jó eredményt elérni. Ez volt a mostani verseny legnagyobb tanulsága számunkra.

- Szombaton elsősorban a gumiválasztás újdonságát kellett megszoknunk, ez okozott számunkra némi nehézséget, mivel a szokásosnál nehezebbé tette a megfelelő féktávok eltalálását, amit ráadásul tovább bonyolított, hogy az ALS beállításával is gondjaink adódtak a hétvége során. A második gyorsasági egyik kanyarjában sajnos el is fékeztem magam, ami miatt vesztettünk némi időt, az első gyorson pedig felakadt a gázpedálunk, így az első nap nem alakult túl jól számunkra.

- Szombat este állítottunk az autón, de ekkor meg a ló másik oldalára estünk át, így a vasárnapi első körben nem volt akkora ALS-ünk, mint kellett volna. Ez elsősorban a Gyártelepen jött elő, ahol valamiért amúgy sem kaptam el eléggé a ritmust, ami rendkívül bosszantó érzés volt.

- Ami a pályák minőségét illeti, mi rosszabbra számítottunk. A sólyi erdőben a sok ugrató ugyan nem volt a szívem csücske, de ehhez is hozzá lehetett szokni. Talán nem volt bennem elég kockázatvállalás, mivel féltem, nehogy tönkremenjen az autó, mások viszont bátrabbak voltak, így most az ő javukra döntöttek a másodpercek.

- Azért mindezzel együtt is pontokat szereztünk, aminek örülök, még akkor is, ha ennél egyértelműen jobb szereplésben bíztunk a hétvége elején. A bajnokság utolsó két futama nehéz lesz számunkra, ha tartani akarjuk pozíciónkat a tabellán, de mi továbbra is mindent megteszünk majd, hogy versenyről versenyre a lehető legjobban teljesítsünk.

Németh László: - Úgy gondolom, hogy most a tesztünk rányomta a bélyegét az egész hétvégénkre. Egyrészt, a gumiválasztással talán kicsit túlságosan is ráijesztettünk magunkra, másrészt, az autón komoly sérülések keletkeztek, ráadásul Jancsi csuklója is megsérült. Én láttam rajta, hogy kifelé próbálta nem mutatni, és titkolni, hogy mennyire fáj neki, de az autóban láttam, hogy bizony minden kilométeren alaposan megküzdött ezzel a csuklófájdalommal.

- Mindent egybevetve örülök, hogy relatíve karcmentesen célba értünk, és pontot szereztünk. Mindenből lehet tanulni, így a mostani esetünkből is, és mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy legközelebb egy jobb eredménnyel tudjunk előrukkolni. Meglátjuk, aszfalton erre mennyire lesz lehetőségünk.

A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei:
West-Bridge Kft, Rock Oil Kft, Nord Orient Kft, "Jánosik és társai" Kft. Delta Truck Haszongépjármű Centrum, Mirbesz Kft, Masped Csoport, Batki Logistic Kft, SólyomSoft, Dynamic Duo, SZNEZSKA-HUNGARY, Visualia Design Stúdió, Tiszaújváros Transz Kft, CT Mix Kft, Via Bérautó Kft, Pirót Gábor ev., Profi Cash, Káposztás József ev., Budapesti Sárkányhajó Klub, Profi Alarm, IKO Plan Kft, SIBOR 9777 Futárszolgálat, Nagoya Kft, Cola Trans Kft, Crew Print, Focus 92 Kft. Vác, Mitsubishi Vác.