Nagy küzdelemre számít

Július 17.
Sprintversenyre készül a ralimezőny, amely szombaton este két gyorsasági szakasszal melegített Veszprém környékén. Az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert, Peugeot 207 S2000 trió az ötödik helyről várja a folytatást, ez azonban jóformán semmit sem jelent, hiszen az első öt páros 9.1 másodpercen belül van.

"Az első szakaszt bemelegítésnek szántuk, a második már jobb volt, igaz, azon is háromszor lecsúsztunk az útról. De nincs nagy baj, hiszen közel vagyunk egymáshoz, az igazi csatát vasárnap vívjuk majd meg. Ha marad ez a hőség, nem lesz könnyű, de persze, ez mindenkit egyformán sújt, mint ahogyan a por is. Ma a kacskaringós részeken előfordult, hogy a saját porunkba mentünk vissza, úgyhogy a látási viszonyok nem voltak éppen tiszták." -mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, aki egy technikai trükköt is elárult: az N-csoportos autók erre a két szakaszra feltettek egy speciális gumit, ami jó volt az aszfaltos részeken is (lévén a szombati pályák 50 százaléka aszfalton vezetett), ám erre vasárnap nem lesz lehetőség, úgyhogy ebből a szempontból is kiegyenlítődnek a viszonyok.

"Nagy küzdelemre számítok, jó lenne már reggel előrébb kerülni, hogy végig a győzelemért küzdhessünk." - nyilatkozta a Peugeot-pilóta.