![]() |
![]() |
|
|
Gyulai vitézek Reggel a
már megszokott kánikula fogadta a korán kelő versenyzőket és
csapattagokat. A hőség nyolckor már komoly kihívást jelentett,
nem beszélve az előírt szakaszokról. Összesen nyolc szelektívet
kellett teljesíteniük, melyek három adagban voltak leosztva.
Az első három szakasz közvetlenül egymás után követte egymást,
majd következett egy másfél órás szerviz. Ez a délután első
felében megismétlődött, majd a második szerviz után két szakasz
várt még arra, hogy a résztvevők végigszáguldjanak rajtuk. Mára is
kijutott az eseményekből az Opel Dakar Team háza táján. A Szalay
Balázs-Bunkoczi László kettős végig megtartotta vezető pozícióját,
és szinte gond nélkül autózták végig a napot, ám délután egy
kellemetlen érkezésnél a navigátor megütötte a hátát, ami kissé
beárnyékolta a nap hátralévő részét. Bunkoczi Laci így emlékszik
vissza a történtekre: "A második kör első szakaszán volt
egy nagy bukkanó, ahol elugrottunk, Balázs viszont nem szólt
időben és odavertem a hátamat. Nagyon nem esett jól, ráadásul
még két kör hátra volt. Volt nálam két fájdalomcsillapító, amit
bevettem, a szervizparkban viszont még további fájdalomcsillapításra
kényszerültem. Szerencsére azért ideiglenesen helyrejöttem és
az utolsó szakaszokat már könnyebben bírtam. Most megyek a szállásra,
kipihenem magam és holnap folytatjuk. Mindez nem akadályoz meg
abban, hogy holnap megnyerjük a versenyt." Versenyben
van még rajtuk kívül két Opel Antara, a Rónai-Galambos és a
Vörös-Piskolty párosokkal a fedélzetükön. A nap közepéig minden
nagyon rendben ment a csapat háza táján, a három Antara az első
öt helyet birtokolta összetettben. Ám a negyedik szelektíven
Vörös Fecáék kipufogódobja leszakadt és ezt követően a szénmonoxid
visszaáramlott az utastérbe, aminek következtében az ötödik
szakaszt még átvészelve Feca gyakorlatilag kiesett az autóból
a rosszulléttől. Kórházba kellett szállítani, ahol szénmonoxid
mérgezést állapítottak meg nála, de szerencsére még ma kiengedték
és holnap forfaittal folytathatják a küzdelmet. Ezzel azonban
búcsút intettek a fantasztikus pozíciójuknak és a büntetések
miatt a 13. helyről folytatják a versenyt. Rónaiék
nagyon szépen és kiegyensúlyozottan szerepelnek, estére felléptek
Vörösék helyére és jelenleg a 4. helyen állnak a tabellán. Ilyen
elöl még soha nem álltak a futamokon, és nagyon szép befejezése
lenne számukra a viadalnak, ha megtarthatnák ezt a helyezést.
Hál’ Istennek
estére megérkeztek a várva várt viharfelhők és a levegő kb.
tíz fokkal lecsökkent a környéken. Ez határozottan emelte mindenki
komfortérzetét, azonban félő, hogy az időjárás átcsap a másik
végletbe, ugyanis holnapra már nagy esőzéseket ígérnek a térségben. Opel
Dakar Team |
|