Két nap után még mindig Szalay vezeti a PROHUN 500-at

Július 17.
Két nap küzdelem után a Szalay - Bunkoczi kettős tovább növelte előnyét a terep - rallye bajnokság ötödik futamán.

A PROHUN 500 első napja sem volt sétakocsikázás, de a második nap még komolyabb kihívást jelentett a versenyzőknek. A hatalmas forróság, a nagy por és az előírt nyolc szelektív (442 km) nehéz feladat elé állította a versenyben maradottakat. A három éllovas tegnapi időeredményei nagy csatát jósoltak a második versenynapra és a küzdelem nem is maradt el.

A Szalay - Bunkoczi kettős három szakaszon is a leggyorsabb tudott lenni, melynek következtében végig meg tudták tartani a vezető pozíciójukat. Az Opel Antarával különösebb műszaki probléma nem volt, de a navigátor egy ugrató során megütötte a hátát. Szerencsére komolyabb sérülés nem lett a dologból és úgy tűnik, hogy Bunkoczi László végig tudja navigálni a holnapi napot is. Fontos, hogy Bunkoczi "versenyképes" maradjon, hiszen közel két perces előnnyel vezetik a PROHUN 500-at, az utolsó nap előtt.

A Korda - Tóth duó, Szalayékhoz hasonlóan szintén bezsebelt három szakaszgyőzelmet, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy csökkenteni tudják a különbséget kettejük között. "A mai nap egy kicsit jobban sikerült, mint a tegnapi, az ismétlődő hosszú szakaszon végre közelebb tudtunk kerülni Balázsékhoz, de ez is csak arra volt elég, hogy nagyjából tartsuk a kettőnk közti távolságot, de közelíteni nem tudtunk hozzájuk. Holnap lesz még négy szakasz, bármi megtörténhet, de reális esélyünk a második hely megtartására van." - mondta Korda Erik a nap végén.

Fazekas Károly is egy remek napot tudhatott maga mögött. Bár az ő esetében is nőt valamelyes a hátrány Szalayékhoz képest, de a harmadik pozíció biztosnak látszik. Ráadásul +7:16 hátrányával ő az utolsó, aki még "lőtávolságon" belül van Szalayhoz képest. (Az utána következők már legalább fél órás hátrányt gyűjtöttek össze a két nap során.) Saját bevallása szerint, Fazekas okulva az előző napi hibából kissé óvatosabban vezetett, de csak kissé, mivel két szakaszgyőzelmet is szerzett a nap során.

A Rónay - Galambos párost kisebb műszaki hibák hátráltatták, az igazi problémát azonban inkább a kánikula jelentette. A hőség ellenére Rónaiék egy kiváló napot zártak és a negyedik helyről várják a folytatást.

Bálint Zoltán az autó végsebességét (150 km/h) kevesellte, ettől függetlenül az ötödik pozícióban fejezte be a napot. A honvéd csapatot a Lónyai - Garamvölgyi kettős követi kb. öt perccel lemaradva. Szorosabban is alakulhatott volna köztük a második napi végeredmény, azonban Lónyai az utolsó öt szelektívet csak hátsó hajtással tudta teljesíteni. Lónyaiék után a 7. pozícióban, közel 13 perces hátránnyal Varga Imre ért célba.

A terep - rallye szakág vezetője, Liszi László tizedikként zárta a napot, pedig akár több pozícióval előrébb is végezhetett volna. A gyengébb helyezés oka egy egyórás időbüntetés volt, amelyet "idegen segítség igénybevételéért" kapott. (A harmadik szelektív után kifogyott az üzemanyag a Pajero-ból és a néhány kilométeres vontatásnál került sor a szabálytalanságra.)

Vörös Ferenc tegnap még a negyedik volt, azonban szombat estére visszaesett a 13. helyre, egy szerencsétlen eset miatt. Megsérült a kipufogó az autón és a szénmonoxid visszaáramlott a fülkébe. Vörös rosszul lett és kórházba kellett szállítani, ahol megállapították, hogy szénmonoxid mérgezést kapott. Nagyobb baj is lehetett volna a dologból, de szerencsére a pilótát még a nap során kiengedték a kórházból. Holnap folytathatja a versenyt, de az eset miatt nagyon komoly időveszteséggel.

Az utolsó (15.) helyen ért célba a Kristóf - Simon kettős. A páros egész nap műszaki gondokkal küszködött. A legnagyobb problémát a kuplung hibája és a többször is felforró hűtővíz okozta.

A PROHUN 500 nem hivatalos végeredménye két nap után:

T1/T2 kategória:
1. Szalay Balázs - Bunkoczi László 03:57:06
2. Korda Erik - Tóth György +00:01:59
3. Fazekas Károly - Maurer Péter +00:07:16
4. Rónai Péter - Galambos Tamás +00:31:25
5. Bálint Zoltán - Marton Dániel +00:38:00
6. Lónyai Pál - Garamvölgyi Zoltán +00:43:09
7. Varga Imre - Hujber Imre +00:55:51
8. Pelc Josef - Pelcova Alena +01:06:45
9. Sobecki Konrad - Marton Rafal +01:17:03
10. Liszi László - Sin Zoltán +01:32:23
11. Ulrich Juraj - Ulrichova Daniela +01:38:53
12. Sachanbinski Aleksander - Rabiega Arkadiusz +01:51:43
13. Vörös Ferenc - Piskolty Tibor +12:26:27
14. Szwagrzyk Gregosz - Brakowiecki Piotr +02:41:33
15. Kristóf Márton - Simon Péter +13:12:47

H csoport:
1. Hrabal Björn - Hrabal Walter 05:24:57

Sandlander Challenge:
1. Csányi Zoltán - Csató Attila 04:26:35
2. Zanyi András - Lizán Balázs +00:14:27

Open kategória:
1. Hangodi János - Pocseg Ferenc 05:08:57
2. Székelyi Attila - Józsa Csaba +00:46:16

Motor/Quad kategória:
1. Tosenovsky Vlastimil jun 04:00:06
2. Hangodi Zoltán +00:10:34
3. Somfai Mátyás +00:52:25
4. Marczinek Zsolt +00:56:14
5. Horváth Lajos +01:15:01
6. Palkó Gábor +01:09:01
7. Szabó Barbara +02:20:17
8. Puchberger Gerhart
9. Szabó László
10. Bazika Vaclav
11. Nyeste Róbert

A vasárnapi zárónapon még négy szelektív (~140km) vár a mezőnyre

Bóka István