Ábrahám beugró navigátorral, full Maxxosan

Július 16.
Beugró navigátorral, Vrezgó Balázzsal áll rajthoz Ábrahám Zoltán a Veszprém Ralin, akinek a célja, hogy N3-ban megnyerje a Murvakupát.

Ábrahám Zoltán: - Az egyik legjobb hír, hogy a Maxx Energiaital révén új támogatónk van a Veszprém Ralitól kezdve, úgyhogy full Maxxosak leszünk.

- A másik fontos hírünk, hogy állandó navigátorom, Tóth Gábor külföldi elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a versenyen, ezért Vrezgó Balázs ül be mellém.

. A Veszprém Ralit nagyon kedvelem. Talán még az endúrós múltam miatt is nagyon bejönnek az itteni pályák. Nekünk kifejezetten jól jött, hogy pénteken van a tréning és nem az előző hétvégén, miután én főleg hétvégeken dolgozom. A Veszprém Rali alatt a kollégám helyettesít, ő csinálja a hangosítást a céldobogón.

- Hatan vagyunk az N3-ban, ami eleve jó hír, azok után, hogy tavaly többször is előfordult, hogy nem értékeltek minket, mert annyira kevés volt az induló. Mi a Murvakupára hajtunk, amit a bükfürdői győzelmünkkel vezetünk, és úgy számoltam, hogy ha az első négyben érünk célba, akkor meg is nyerhetjük.

- Ezért mindenképpen célba érősen szeretnénk versenyezni. Minden kritikus pontot fel fogunk írni, el fogunk spórolni. Az elmúlt két évben, mindkét alkalommal az első gyorsaságin estünk ki, úgyhogy most ezt a sorozatunkat szeretnénk megtörni.

Maxx Rally Team